A városban járva

Ma besétáltam a városba. Szemrevételeztem a Keletit. A Nyugatit.
Ülnek a földön a nem magyar emberek, nem magyar ruházatban, nem magyarul beszélve és nem magyarul viselkedve.
Létezik persze suttyó magyar is, de annak leépültsége is tájazonos. Alpárisága is e múlt, e táj és e történelem lecsapódása.
Az egyiknél valami bambusz fúvócső volt. Szorongatta, és ordított.
Vannak elmebetegek, kik szerint ő magyar lesz valamikor.
Kérdem én, ha valakinek egyik felmenője sem magyar, semmi köze ehhez a kultúrához, a bőre oly fekete, mint a csendőr bakancsa, hogy a túróba lehetne ő valaha is magyar?
Ilyen alapon a nokedliszaggató is lehet 100-as körte, és a hétfői napilap keddi ételmaradék.
Nézem a besurranó bűnözők körül sertepertélő „emberbarátok” lihegését, s arra gondolok: Normális embert nem az érdekli, hogy „jaj szegény néger, de rossz neki ott…”, hanem, így gondolkodik: „jaj, szegény szülővárosom, mi lesz, ha idejön ez a töméntelen integrálhatatlan élősködő”.

Hírdetés


Forrás:pozsonyiadam.blogspot.com
Tovább a cikkre »