A végső cél természetesen a teljes gazdasági kifosztás mellett, a morál, a nemzeti identitás lerombolása

NIF: A cikk 2012-ben íródott, de a mai napig is aktualitását nem vesztette el.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

A magyarellenes erők folyamatosan felszínen akarják tartani a magyar háborús bűnösség és a mai „fenyegető magyar szélsőjobb” közötti történeti ív hamis mítoszát. Természetesen, ha valaki elméletileg háborús bűnös, a vonatkozó törvények szerint felelősségre vonható, de többnyire a tényleges felelősök már régen bűnhődtek. A legújabb, Csatáry-ügy is ezt szolgálja. Feletteseit már 1945 után elítélték, ő egy beosztott parancsnok volt. Az időzítés tehát nem véletlen. Egyébként, ha a kassai gettó beosztott parancsnokként felelősség terhelheti, az akkori tragikus történelmi helyzetből és beosztott jogállásából fakadhat. Természetesem ilyenkor beindul a hazugság gépezete, mint korábban. Talán emlékszünk a visszatérő mozzanatokra: korbács, az akkor pár éves szemtanúk, mint Képíró Sándor esetében. Itt a leginkább figyelemre méltó megállapítás, az egyik kereskedelmi tv közlésében a fagyos föld kézzel történő kiásatása a foglyokkal. Április-május-júniusban…Szaktörténészeknek kell megállapítani a tényállást. Egyébként egy precedenst jelentő, megközelítőleg hasonló tényállást felszínre hozó esetben, a 90-es években a kanadai bíróság felmentett egy a kanadai zsidók által feljelentett szegedi csendőrtisztet, Finta Imrét. Az viszont a felfogást minősíti, hogy magyar szervek, sajtó jogszerűnek fogadnak el egy az 1948-as, élesen magyarellenes Csehszlovákiában hozott ítéletet.

A rendszerváltásként aposztrofált groteszk tragikomédia mintegy 22 éve alatt a magyarság nemzeti tulajdona jelentős részét elveszítette, gazdasága nagy részét az ellenérdekelt körök megszerezték, vagy leépítették, a komprádor hazai „elitek” valamint a nemzetközi és hazai bankárkaszt kártyaadósságainak kifizetésére kényszerült.A nemzetközi globalizációs, libertáriánus és szabadkőműves körök hazai képviseletét megjelenítő álbaloldali és liberális politikai erők a gazdasági kifosztás mellett meghatározó céljuknak a nemzeti önbecsülésünk, történelmi-kulturális identitástudatunk lerombolását tűzték ki céljukul. Nyilvánvaló, hogy egy önbecsülésétől, tartásától, hazaszeretetétől, biztonságérzetétől, az alapvető morális értékektől megfosztott, biomasszaként kezelt tömeget könnyen alá tudnak rendelni gyarmatosító céljaiknak. E célra kiterjedt oktatási-, média-propagandagépezetet működtetnek. Szellemi lakájaik jövedelme természetesen jelentősen meghaladja a becsületes, nehéz szellemi, technikai, fizikai munkából élő honfitársainkét.

Két éve, de különösen az utóbbi hetekben érezhetően felerősödött az 1990 óta tartó kultúrharc, a jelképháború Magyarország, nemzeti értékeink ellen.

A nyugodtan kimondhatóan, belső ellenségeink hangja, hátsó motivációi, indíttatása egyértelműen kitapintható. A demokrácia, az emberi jogok természetesen biztosítottak, működnek hazánkban, ugyanakkor erőltetett, túlhangsúlyozott követelésük mögött érzékelhetőek, kitapinthatóak a deviáns törekvések és az idegen faji extrémizmusok romboló szándékai. A végső cél természetesen a teljes gazdasági kifosztás mellett, a morál, a nemzeti identitás lerombolása.
Az említett idegen–mondjuk ki provokált és mesterségesen keltett zsidó és cigány–faji extrémizmusokat valamint az utóbbi esetben bűnözői szubkultúrákat nem bírálhatja senki Magyarországon, mert akkor fajgyűlölő. (Nyilvánvalóan a mai ország területén csak ezek az etnikai extrémizmusok létezhetnek, pánszlávizmus, Volksbund-ideológia, vagy az uszító ortodox pópák keltette román sovinizmus már nem).

Nagyon örülnék, ha valaki a formális logika alapján le tudná vezetni, mi abban a fajgyűlölet, ha egy demokráciában, bizonyos etnikai vagy vallási csoportok egyes rétegei, vagy a hozzájuk tartozó személyek történelmi szerepe, vagy jelenlegi tevékenysége valamely okból kifolyólag kritika célpontjai lesznek? Ugyanis ez nem az adott csoport egésze elleni gyűlöletkeltés.
Ilyen alapon németellenes, aki mondjuk a Volksbund, a II. világháború alatt szerepét negatívan értékeli? Görögellenes, aki esetleg nemtetszésének ad hangot a görög menekültek 1956 alatti viselkedése miatt?(Ellenpélda is volt) Vagy vietnámi-ellenes, aki a hazánkban tisztességesen élő vietnamiak mellett előfordult egyes marihuána-termelők láttára nem kezdi rögtön gajdolni, hogy „szabad élet, szabad madár..?”.

Néhány éve egy társadalomismeret tankönyvből kivették, hogy Dózsa Györgyöt cigányokkal végeztették ki. Érdekes lenne megtudni, miben minősíti ez, a Szerémi György Jagelló-kori történetírótól átvett tény ma a rendkívül sokrétű: az értékes művészektől, a becsületesen dolgozó munkásokon, értelmiségeken át a bűnözői szubkulturális közegben élőkig a magyarországi cigányságot?
A cigányproblémáról itt csak annyit, hogy a konfliktus nem magyarok és cigányok közt van, hanem a becsületes emberek és a deviáns szubkultúrák között. A törzsi liberálisok ezt nem akarják megérteni…Úgy tűnik még a kereszténydemokraták sem.

A történelem mélyebb rétegeibe lépve, az talán kun-ellenes, ha valaki megemlíti, hogy a tatárjárás előestéjén a kunok cserben hagyták, elárulták IV. Bélát? Esetleg „antikumanizmus” monitoring szervezetet hoznának létre? Ugye jó vicc lenne?
Nyilvánvaló tehát, a „liberális demokrácia” bajnokai azok, akik nem ismerik és nem is gyakorolják sem a liberalizmust, sem a demokráciát…

Ma is érvényes Tisza István mintegy száz éve leírt gondolata, miszerint a felelős magyar politikának a gondolkodás szabadságát kell megvédeni a „szabadgondolkodók” ellen. Akikből az elmúlt 22 évben is volt bőven, szinte mindegyik pártban…Visszatérésük folyamatos.
Mindezekkel szemben, újra visszatérő értékeink folyamatos támadások céltáblájává válnak.
Horthy Miklós Kerekiben állított szobrát a Dániel Péter ügyvéd vörösre festi. Dániel primitív jelszavai azon a szellemi színvonalon vannak, mint ha ezt 1955-ben, vagy 65-ben egy ávós ötéves fia mondaná. A gyurcsányi DK ifjú aktivistái, a főnökükhöz méltó ostoba, arcátlan tettre ragadtatják magukat, a Kormányzó csókakői szobrát akarták sértő, ostoba felirataikkal teleaggatni. Úgy látszik, ezeknek az embereknek az agyáig nem jutnak el a már nagyon sokszor leírt, elhangzott érvek.
Ha a weimari köztársaság miniszterelnöke Walther Rathenau a 20-as években a barbárok vertikális inváziójáról beszélt, akkor ma hazánkban az ostoba és nemzetgyalázó emberek folyamatos, vertikális inváziójáról beszélhetünk.

Ezek a szerencsétlen emberek nem akarják, vagy nem tudják tudomásul venni hazánk rendkívül nehéz geopolitikai viszonyait, a sikeres revíziót követő, a geopolitikai helyzetből következő belekényszerülést a titánok küzdelmébe. Nem akarják, és nem képesek felfogni, hogy a magyar kormányzat, külügyminisztérium és Kállay Miklós kormányfő 1942 decemberében, majd 1943 áprilisában elutasították Hitler deportálási igényeit.

Elfelejtik, vagy nem tudják, hogy Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök, Nagybaczoni-Nagy Vilmos és utóda Csatay Lajos honvédelmi miniszterek mennyit tettek a zsidók védelmében.

Úgy látszik, arról sem tudnak, hogy 1944 július 6-án Horthy Miklós a Koszorús Ferenc ezredes vezette esztergomi páncéloshadosztály és a testőrség igénybevételével hárította el a budapesti zsidók deportálására irányuló akciót, a Gestapo budapesti jelenléte, a magyar főváros körül állomásozó több SS és Wehrmacht hadosztály mellett. Csak zárójelben említendő, hogy Károlyi, Jászi, Linder 1918 őszén összehasonlíthatatlanul gyengébb román és cseh erőkkel szemben nem vállalták az ellenállást. Naiv, téves helyzetértelmezésük részbeni, de nem kizárólagos oka Trianonnak.
Remek ötlet Köves Slomó felvetése, induljon konzultáció az antiszemitizmusról, a zsidóság történelmi szerepéről. Szerintem sokan várnánk óriási izgalommal a zsidóság történelmi szerepéről elhangzó vitákat: Eszter könyvétől, Tacituson, Nagy-Theodosius császáron, Moses Maimonidésig bizonyára érdekes érvek ütközhetnének.

A tisztelt Köves rabbi úr álláspontja, érvelése bizonyára különösen érdekes lehet az orosz bolsevizmus, a sztálini rendszer és a CSEKA zsidó főszereplői kapcsán is.

Egyszerűen nevetséges és elfogadhatatlan, hogy Izrael nagykövetsége megpróbál magyar identitást érintő kérdésekbe beavatkozni. Akárcsak a hazai álbaloldali és liberális körök, a Teleki-szobor vita kapcsán mintegy nyolc éve felkavart hisztériája kapcsán itt is belső ellentmondások érzékelhetőek. Teleki, akárcsak Horthy Miklós védte a hazai zsidókat, befogadták a lengyeleket, ennek ellenére célkeresztbe kerülnek. Csak azt nem lehet megérteni, a cionisták miért nem szólnak egy szót sem példaként az ukrán nacionalista vezető, Sztyepan Bandera kultusza ellen, aki esetleg összefüggésbe hozható a szláv tömegeknek, milíciáknak a sztálini rendszer iránti gyűlöletéből fakadó zsidóellenes pogromjaival.

Ismereteim szerint nem tiltakoztak Churchill brit kormányfő budapesti szobra ellen sem, pedig közismert, hogy az etnikai egyensúly miatt nem engedte be Brit-Palesztínába a zsidókat. Teleki védte a hazai zsidóságot, befogadta a menekülteket. Miféle mérce ez? Nyírő Józsefet pedig a korabeli magyar zsidó kritika sem minősítette antiszemitának. Egy szót sem hallottam Stefanik csehszlovák tábornok, a szarvasi gimnáziumban, egykori iskolájában elhelyezett szobra ellen. Talán nem mindenki előtt ismert, hogy Stefanik hadügyminiszter csehszlovák légiósai a Magyar Vörös Hadsereg sikertelen, 1919 május 1-i komáromi támadását követően elfogott, már nem harcoló magyar fiatalokat, köztük zsidókat öltek meg.

Úgy tűnik, a sajnálatos zsidó sérelmeket, veszteségeket csak Magyarország ellen lehet fordítani. Ez körülbelül olyan, mint mikor a pártállam alatt, de későbbekben is, az 1919-es kommün pár száz főnyi, „fehérterrornak” minősített veszteségét csak az ellenforradalomnak tulajdonították, holott mintegy fele a román, cseh és SHS hadsereghez köthető. Talán azért, mert az októberi forradalom vezetői az ő védelmüket élvezték?

Az USA hazánkat bíráló 50 képviselője, vagy Izrael nagykövetsége nem gondolják, nem feltételezik azt, hogy más Horthy-képet kellene kialakítani?
Mindannak tükrében, hogy példaként ismerté vált a brit Foreign Office útján, a nemzetközi zsidó szervezetek által, a magyar kormányhoz intézett kérés, a Magyarországon biztonságban élő zsidók érdekében 1943 decemberében, hogy a Kállay-kormány ne élezze a viszonyt Németországgal.
Tudják, hogy Csatay Lajos honvédelmi miniszter mintegy 125000 zsidó férfit vont ki a deportálás hatálya alól 1944 tavaszán, az MKH 210-ről 575-re emelt munkaszolgálatos zászlóaljaiba? Tudják, hogy a fentiekben említett, 1944 július 6-i akció révén majd negyedmillió budapesti zsidó kerülte el a deportálást? Támogatták volna a Horthy–család portugáliai építési vállalkozásait a Weisch, Chorin, Goldberger családok, ha felelősnek látták volna a magyar zsidóság tragédiájáért?

Nyilvánvalóan a különféle statisztikák, vagy a Jad Vashem Intézet által is korábban közölt, különféle okok miatt bekövetkezett 200000-331000 fő közötti magyar zsidó veszteség is tragikus, és meg kell hajolnunk az áldozatok emléke előtt, azonban képtelenség 600000 áldozatról beszélni, mikor hazánkban 100000, Izraelben 250000 a magyar zsidók létszáma, további százezrek, vagy leszármazottaik élhetnek Nyugat-Európában, Észak-Amerikában és a világ más pontjain. Az 1941-es határok között 750000 zsidó élhetett.

Zárójelben, de azért az igazsághoz híven meg kell említeni, hogy a holokauszt-kutató, vagy zsidó szerzőknek (Götz Aly, Christian Gerlach) műve szerint is 1944 nyarán a hazai munkaerőgondok miatt Szálasi Ferenc is ellenezte a deportálást. Sok embert segített, mentett meg Kemény Gábor külügyminiszter is, különféle védettségek, kedvezmények kiadásával.

Egyébként teljesen ostoba, káros az erőltetett, provokált, a lényegében a romboló külső érdekeket szolgáló magyar-zsidó szembeállítás. A reformkor magyar zsidósága felzárkózott a magyar állameszméhez. 1848 tavaszán a magyar hitközségek vezetői nyilatkozatban szögezték le:”Magyarok vagyunk, és nem zsidók, nem külön nemzetbeliek, mert mi csak akkor vagyunk külön vallásfelekezet, midőn imaházainkban köszönetünket, és legbelsőbb hálánkat intézzük a Mindenhatóhoz, a hazára és reánk kiosztott kegyelméért, de az élet minden egyéb viszonyaiban honfiak, csak magyarok vagyunk.”

A dualizmus korában–akárcsak a későbbiekben is–a magyar zsidóság számos kitűnő gyáriparossal, művésszel, tudóssal, irodalmárral, építésszel, sportolóval gazdagította hazánkat, akik identitásunk részei, nemzeti büszkeségeink. Az első világháborúban a zsidó katonák hősiesen küzdöttek hazánkért.

Azonban az 1867 után beáramlott tömegek bizonyos része nem tudott alkalmazkodni, felzárkózni a magyar állameszméhez.

Egyesek a rosszul értelmezett talmudi előírásaik miatt gátlástalanul viszonyultak a befogadó többséghez, mint Krúdy is leírta, számos bűncselekményt követtek el. A leánykereskedelmet példaként magukat kaftánosnak nevező társaságok irányították. Természetesen a törvény tiltotta az emberölést, így nem vallási-rituális indokból, de Solymosi Eszter megölését valószínűsíthetően az eszlári sakterek követték el–bizonyára primitív indulati cselekmény, bosszúállás történhetett. Természetesen negatív, bűnözői viselkedésformák a korszak magyarjai, de az ország más nemzetiségei között is előfordultak.
Viszont felháborító és ostoba dolog lenne bármely oldalról közös nevezőre hozni az említett aljas és primitív emberekkel példaként a korszak nagy költőjét és katonáját: Kiss Józsefet és Hazai Samut. Természetesen minden korszakban találhatunk hasonló párhuzamokat.

A Tolnai-világtörténetben olvashatunk egy Zenoch Róza nevű, galíciai zsidó kislányról, aki súlyosan megsérült, mikor az első világháborúban vizet hordott a frontvonalban harcoló honvédeknek. Vessük egybe ezt az önfeláldozó magatartást a Galilei-kör, a polgári radikálisok, az 1918 őszi fővárosi sajtó, kabaré az összeomlást, a forradalmat egyengető tevékenységével!
A magyarországi zsidóság baloldali, polgári radikális, a magyar állameszméhez felzárkózni képtelen rétegei is szerepet játszottak a magyar államiság és integritás 1918-19-ben történt lerombolásában. Természetesen nem csak ők jelentették az akkori magyar zsidóságot.

Mikor a századelőn Herzl Tivadar meghívta Heltai Jenőt, hogy dolgozzon neki a cionista mozgalomban, ő elhárította, azzal, hogy magyarnak érzi magát. Ma a választás az érintetteken múlik…

A zsidó Farkas-Wolfner Pál, a Nemzeti Munkapárt képviselője a világháború utolsó hónapjaiban, 1918 nyarán ki akarta hazánkból toloncoltatni a galíciai árdrágítókat. Ez a rosszul értelmezett faji-vallási összetartozáson, elfogultságon túlmutató felvetés, a méltányosság, a törvényesség és az emberség tette volt.

Természetesen, a magyar zsidóság 1944-es veszteségei, tragédiája, százezrek halála, további százezrek távozása az országból, majd a négy évtizedes kommunizmus új helyzetet teremtett.

Mindennek ellenére, a magyarság történelmére, jelenére szórt, a bűnpártolás és a nemzetárulás pártjai, vagyis a DK és SZDSZ színvonalán álló hazug rágalmakat, az identitásunkat romboló, bárhonnan érkező megnyilvánulásokat azonnal és a leghatározottabban el kell utasítani.
Magyarország kulturális, történeti önmeghatározását, értékeit se a Francia Nagykelet, se az ADL/Rágalmazásellenes Liga/, se a Bnai Brith/A Szövetség fiai/ ne akarják befolyásolni!

Kormányfőnk is, Strassburgban nyugodtan a fenébe küldhette volna a gesztikuláló, pedofil, volt anarchista Cohn-Benditet. Esetleg olyan érvvel, hogy ha a francia demokrácia, de Gaulle 1968-ban visszaszorította az anarchista ámokfutást, erre a magyarok is képesek…
Csak aki nagyon naiv, az nem láthatja az összefüggést a brit The Sun bulvárlap felvetése és a magyar államfő izraeli útja között.

A magyarellenes erők folyamatosan felszínen akarják tartani a magyar háborús bűnösség és a mai „fenyegető magyar szélsőjobb” közötti történeti ív hamis mítoszát. Természetesen, ha valaki elméletileg háborús bűnös, a vonatkozó törvények szerint felelősségre vonható, de többnyire a tényleges felelősök már régen bűnhődtek. A legújabb, Csatáry-ügy is ezt szolgálja. Feletteseit már 1945 után elítélték, ő egy beosztott parancsnok volt. Az időzítés tehát nem véletlen. Egyébként, ha a kassai gettó beosztott parancsnokként felelősség terhelheti, az akkori tragikus történelmi helyzetből és beosztott jogállásából fakadhat. Természetesem ilyenkor beindul a hazugság gépezete, mint korábban. Talán emlékszünk a visszatérő mozzanatokra: korbács, az akkor pár éves szemtanúk, mint Képíró Sándor esetében. Itt a leginkább figyelemre méltó megállapítás, az egyik kereskedelmi tv közlésében a fagyos föld kézzel történő kiásatása a foglyokkal. Április-május-júniusban…Szaktörténészeknek kell megállapítani a tényállást. Egyébként egy precedenst jelentő, megközelítőleg hasonló tényállást felszínre hozó esetben, a 90-es években a kanadai bíróság felmentett egy a kanadai zsidók által feljelentett szegedi csendőrtisztet, Finta Imrét. Az viszont a felfogást minősíti, hogy magyar szervek, sajtó jogszerűnek fogadnak el egy az 1948-as, élesen magyarellenes Csehszlovákiában hozott ítéletet.

Az eljárást követelő franciák is példaként kutakodhatnának az algériai szabadságharc egymillió áldozata felelősei iránt. A brit bulvárlap pedig kereshetné Drezda elpusztítóit. Esetleg hasonló jogi helyzetként-tényállásként kereshetné a 8. Brit hadsereg azon beosztott tisztjeit, vagy katonáit, akik cinikusan átadták az Alexander Lohr tábornok vezette multietnikus(német, horvát, olasz, bosnyák, kozák, kaukázusi) „E” hadseregcsoport 250000, magát megadó katonáját Tito, Kardelj, Pijade halálgépezetének. A hadifoglyok fele-harmada meghalt a kíméletlen bánásmód, vagy a kivégzések következtében.

Mindenképp meg kell jegyezni, Áder János izraeli útja során, a Raul Wallenberg megemlékezés kapcsán elhangzott beszéde meglehetősen defenzív volt. Antall József mintegy két évtizede Izraelben még utalt a Kormányzó, valamint a Kállay-kormány, az akkori világpolitika élvonalát jelentő személyiségei: Nagybaczoni-Nagy Vilmos és Keresztes-Fischer Ferenc zsidókat mentő tevékenységére. Önkéntelenül merül fel a kérdés, most a hasonló utalások, érvek miért maradtak el?

Szintén nehezen értelmezhető a zsidó- és cigányellenes kritikára irányuló, a kormányfő által meghirdetett zéró tolerancia. Izraelben, a szólásszabadság jegyében a különféle zsidó érdekcsoportok jóval élesebb hangon érintkeznek…

Az előbbiekhez visszatérve egyébként, a hazánkban zajló jelképháború természetesen nem lehet megoldás, csak indulatokat szíthat. Nyilvánvaló, hogy a heccelési célú ellenreakciók, mint a Wallenberg szobor, vagy a Duna-parti emlékmű korábbi megsértése, az esetleges temetői rongálások (ha nem a sírköves érdekeltségből erednek) is elfogadhatatlanok, kifejezetten károsak.

Érvekre van szükség. Az érveknek a lehetőség szerint tárgyilagosan, kölcsönösen a tisztelet hangnemében kell elhangzaniuk. Itt jó néhány példát felhozhatnánk. Pár éve a kitűnő egyéniség, Kabos László művész úr saját, és az erdélyi bevonulásban részt vett édesapja magyarságáról nyilatkozott valamelyik televízióban. E megnyilvánulást egy gátlástalan, műsorvezetés akarta megfordítani, átértelmezni.

Véleményem szerint idős emberhez csak tisztelettel, vagy sehogy se szóljunk. Pár éve a kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban Fejtő Ferenc előadását meghallgatva kedvem lett volna megkérdezni, miért támadja a Horthy-rendszert, mikor saját közlése szerint is nyugodtan tarthatott előadást a szovjet irodalomról az MSZDP rendezvényein a 30-as években? Azt is megkérdeztem volna, milyen szociáldemokrata az, aki kijelenti, hogy az „állam bácsi” nem köteles minden polgárát segíteni. Inkább az itt hemzsegő ifjú szocialistákkal vitatkoztam, aki közül némelyek páratlan kreténségeket hordtak össze.

Ha így történt, helyteleníthető a Schweitzer József nyugalmazott főrabbi utcai megsértése. Legfeljebb annyit illene mondani neki: Kedves Józsi bácsi, ön a teológia nemzetközileg tisztelt, elismert képviselője. Mint a szellem emberét kérjük, maradjon hű az igazsághoz, legyen tárgyilagos a magyar múlthoz! Esetleg idézni a Példabeszédek könyvét: „Az irgalom és az igazság soha el ne hagyjon!”

Nyilvánvalóan a DK gátlástalan fiatal aktivistáival, vagy a Csatáry Lászlót provokáló arcátlan Zuroff-aktivistákkal, vagy Dániellel más hangot kell megütni.

Mikor a nemzet öncélúságban gondolkodó kormányfőnk, Gömbös Gyula 1932 október 16-án, a parlamentben kijelentette:” A magyar zsidóságnak azt a részét, mely sorsközösséget vállal a nemzettel testvéremnek tekintem”, a perspektivikus együttműködés lehetőségét vázolta fel.

Nyilvánvaló módon a következő évtizedek kényszerpályái, a külső hatások, és a miattuk bekövetkezett tragédiák más irályt adtak a folyamatoknak.
Mindennek ellenére a volt kormányfő által felvetett közeledés és szolidaritás az egyedüli lehetőség. Végezetül talán mindenkinek Marcus Aurelius gondolatát javasolnám megfontolásra:”

Aki igazságtalan, az bűnt követ el..” Bárkivel szemben.

Károlyfalvi József – hunhir.info

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, cion-diktatúra, Európai Egyesült Államok Tagged: cigány–faji extrémizmus, deviáns szubkultúra, magyar nemzeti identitás, PT (párhuzamos társadalom), uszító ortodox pópák


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »