A vezető politikusoknak fontosabb dolga akadt, mint a Don-kanyar hőseire emlékezni

Január 28-án kezdődött a Doni hősök emléktúra, melyet a hagyományőrzők 16. alkalommal rendeznek meg. Ezen jeles rendezvény kapcsán tekintsünk vissza, hogyan zajlott január 12-én a doni áttörés 73. évfordulójáról szóló központi, fővárosi megemlékezés.

A Mátyás-templomban nagyszámú megemlékező jelenlétében Bíró László katolikus tábori püspök, Magyarország katonai ordináriusa méltóságteljes gyászmisét mondott az 1943-as doni katasztrófa hősi halottai emlékére. A püspök úr személyes élményekből táplálkozva – hiszen édesapja is megjárta a szovjet hadifogságot- emlékezett meg a magyar királyi 2. honvéd hadsereg helytállásáról, az azt követő, évtizedekig tartó elhallgatásról, a ki nem beszélt sorsokról. A szentmiseáldozatot a püspök úr tíz paptársával együtt mutatta be. A gyászmise rangját szintén emelte, hogy a díszszázad honvédjei kétoldalt felsorakoztak a történelmi magyar lobogókkal.

Baloldalt az első három sorban a magyar honvédség 15 főtisztje hallgatta a misét. Megérti az ember, hogy úrfelmutatáskor letérdelni vagy keresztet vetni nem tudnak, hiszen attól még lehet valaki jó katona, hogy idegenként viselkedik egy szentmisén, vagy esetleg protestáns az illető. Hogy nem mond nekik semmit a régi magyar himnusz, a Boldogasszony anyánk, még ezt is tudomásul lehet venni. De hogy a mise végén

Hírdetés

közülük egy se énekelje a Szózatot,

ez azért elég megdöbbentő volt.

Bővebben!


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »