A Wizz Air szárnyalt a leggyorsabban

A Wizz Air szárnyalt a leggyorsabban

Duplázódó árfolyama ellenére még mindig olcsónak számít a Wizz Air. Az utasszám folyamatosan nő, a kihasználtság is emelkedik. A balkáni járatok hamarosan piacai alapon is rentábilissá válnak.

A nagy fapados légitársaságok közül a magyar hátterű Wizz Air árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, 99 százalékkal az elmúlt egy évben. A közép-európai piacra fókuszáló légitársaság ralija több mint kétszerese az EasyJet 43 százalékos emelkedésének, a tavaly járatritkítási problémával küzdő, írországi Ryanair kurzusa pedig csak 6,3 százalékkal emelkedett.

A Reuteres adatbázisában szereplő elemzői célárátlagokból viszont az derül ki, hogy az ír fapadostól dinamikus árfolyam-növekedést vár a piac. Az elemzők 18 százalékos felértékelődésre számítanak, míg a Wizz Airrel kapcsolatban pesszimisták, hiszen az átlagos 3468 angol penny célár 3 százalékkal a tegnap kora délutáni kurzus alatt van. Ebben persze szerepet játszhat, hogy a londoni tőzsdén jegyzett Wizz Air árfolyama december elején lépte át a 3400 pennys szintet, és azóta a társaságot követő tizenöt elemzőből még csak hat vizsgálta felül a célárát. A Wizz Air a 4,2-es előremutató cégérték/eredményesség (EV/EBITDA) értékeltségi mutatója alapján egyébként olcsóbbnak számít fapados versenytársainál, a négy vizsgált cégnél ugyanis 7,6 az átlagos EV/EBITDA-mutató.

A Wizz Air tavaly éves alapon mindegyik hónapban növelte mind az utasszámát, mind a kihasználtságát. Decemberben 2,25 millióan utaztak járataikon, ez 2016 utolsó hónapjában 1,88 millió volt. Az éves utasszám 19,4 százalékkal 28,27 millióra bővült. „Erős éve volt a Wizz Airnek tavaly, Kelet-Közép-Európára koncentráló vállalatként profitált a régió gazdasági növekedéséből, de még inkább a nyitott európai munkaerőpiacból. Részben a rendszeres időközönként haza­utazó külföldön dolgozók miatt magas kereslet. Ez Magyarországra és Lengyelországra is igaz, és valószínűleg a Brexit sem változtat lényegesen a helyzeten” – vélekedett Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője.

„A Wizz Air terjeszkedési szándékait jól jelzi, hogy bázist nyitnak Bécsben, ezzel az Air Berlin és a Fly Niki csődje utáni piaci rést használhatják ki. A Wizz Air profitabilitásának és a repülőgéppark-bővítésének is jó, ha más társaságok csődje után átveheti azok utasait” – fűzte hozzá Cinkotai Norbert. Kelet felé is terjeszkedik a cég. A társaság öt nyugat-balkáni városba közlekedő járatot üzemeltet a magyar állam támogatásával. A koncessziós megállapodás értelmében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által előírt közszolgáltatási kötelezettség alapján Szkopjéba, Podgoricába és Tiranába hetente háromszor, Pristinába és Szarajevóba pedig hetente kétszer repülnek gépek.

A Wizz Air tájékoztatása szerint tavaly az üzemeltetés első kilenc hónapjában az átlagos kihasználtság 77 százalékos volt ezeken az útvonalakon. A tavaly április–júniusi időszakra még 233 millió forint kompenzációt kaptak, a július–szeptemberi időszakra viszont erre nem volt szükség. A tárca ugyanis csak akkor fizet kompenzációt, ha a járatok bevétele nem fedezi a költségeket, és nem hoz észszerű nyereséget a cégnek. A támogatás összege egyébként éves szinten és összesítve is korlátozott. „A légitársaságnak az az érdeke és a célja, hogy a járatokat a lehető leghatékonyabban üzemeltesse” – közölték lapunkkal. Az öt járat egyébként a Wizz Air várakozásainak megfelelően teljesít, és arra számítanak, hogy a négyéves koncessziós időszak után tisztán piaci alapon is működőképesek lesznek.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »