Agyonlőttek egy 17 éves lányt Londonban

Agyonlőttek egy 17 éves lányt Londonban

Egy óra leforgása alatt két brutális támadás is történt keddre virradó éjjel Londonban, írja honlapján a BBC.

Tottenham városrészben, a Chalgrove úton egy 17 éves lányt lőtt agyon az eddig ismeretlen támadó – az áldozatra több lövést adott le, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Szemtanúk szerint a mentők érkezéséig barátai vették körül a vérző mellkasú lányt, majd megérkezett zokogó, sikoltozó anyja is.

A Tottenhammel szomszédos Walthamstow-ban egy 16 éves fiút szintén fegyverlövés sebesített meg életveszélyesen, 15 éves társát pedig megkéselték – a mentők mindkettőjüket kórházba szállította.

Bár a hétfői vérontások között egyelőre nem találtak kapcsolatot, ez nem nyugtatja meg a helyi lakosokat: Londonban fokozódik az utcai erőszak, úgy becsülik, februárban és márciusban több gyilkosság történt, mint New Yorkban.

Az esetek többségében halálos kimenetelű késelések történtek, ami mára annyira gyakori elkövetési forma, hogy a brit sajtóban külön kifejezés is létezik rá: knife crimes.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »