Akár 190 millió euróra is számíthat a Waberer’s

Akár 190 millió euróra is számíthat a Waberer’s

Megkezdődött hétfőn a Waberer’s International tőzsdei részvénykibocsátása. A befektetők június 29-ig jegyezhetik a részvényeket 5100 és 6300 forint közti ársávon. A részvények a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémiumkategóriájába kerülnek, az első kereskedési nap várhatóan július 6-án lesz – közölte a Waberer’s tegnapi sajtótájékoztatóján Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: a bevezetési kérelmet már megkapta a BÉT, várhatóan ma születik róla döntés. A Waberer’s a tőzsde egyik legfontosabb papírja lehet, a BUX index szokásos szeptemberi felülvizsgálatakor pedig a részvénykosár tagjává válhat.

Forrás: Lajkó Ferenc vezérigazgató szerint a lengyel Link jó felvásárlási célpontot jelent Fotó: Kallus György

Az elsődleges kibocsátás során 50 millió euró értékű, legfeljebb 3 088 236 darab újonnan kibocsátandó törzsrészvényt lehet jegyezni. A többségi tulajdonosa saját részesedéséből még 115 millió eurónyi, legfeljebb 7 160 973 darab meglévő törzsrészvényt kínál jegyzésre. Az alapajánlat így 165 millió eurónyi kibocsátást tartalmaz. Az esetleges túljegyzés biztosítására a többségi tulajdonos felajánlotta a tulajdonában lévő további, 15 százaléknyi, legfeljebb 1 485 876 darab meglévő törzsrészvényének értékesítését. Így a nyilvános és zárt körű értékesítésből akár 190 millió eurót vonhat be a Waberer’s és a tulajdonosi kör. A nyilvános jegyzésen hazai lakossági befektetők és a cég munkavállalói vehetnek részt az ajánlattétel 20 százalékáig, a dolgozók fejenként maximum kétmillió forint értékben jegyezhetnek.

Lengyel célpont: a Link

Az 50 millió eurós bevételből 32-33 millió a Waberer’s új szerzeménye, ez a lengyel Link és Link Services teljes felvásárlására megy el – közölte Lajkó Ferenc vezérigazgató. A fennmaradó összeget a Link integrációjára, a tőzsdei bevezetés költségeire, valamint általános vállalati és működőtőke-finanszírozásra fordítják majd. A Link felvásárlásával a Waberer’s régiós pozícióját kívánja erősíteni, meglévő 3500 kamionból álló flottája 4000 fölé nő majd. Lajkó elmondta: másfél éve keresik a megfelelő lengyel céget. A Link százmillió eurós éves árbevételével és tízmillió eurós éves EBITDA-jával elég nagy ahhoz, hogy érdemes legyen vele foglalkozni, de elég kicsi, hogy kockázat nélkül integrálják. Azért választották a lengyel piacot, mert az ország gazdasága és ipara 4-5-ször nagyobb, mint a magyar, ötször nagyobb a kamionsofőrök munkaerőpiaca, továbbá szomszédos Németországgal. A Waberer’s 3-5 éven belül a legnagyobb lengyel flottát akarja üzemeltetni. A távolabbi tervekről Lajkó elmondta: az idén már nem lesz akvizíció, de jövőre vagy a rákövetkező évben már valószínű. Elsősorban régiós cégek után érdeklődnek, évente 20-30 vállalatot vizsgálnak át. Céljuk, hogy a második legfontosabb tevékenységi körükben, a szerződéses logisztikában is betörjenek a külföldi piacokra.

Alacsonyabb ár, kisebb IPO

A korábban becsülthöz képest olcsóbban adja a Waberer’s a részvényeit az IPO során, a meghatározott ársáv alapján a cég piaci kapitalizációja nagyjából 320 millió euró lesz, szemben a korábban spekulált 500-600 millióval. A nettó adóssággal korrigált cégérték és az EBITDA alapján 6,5-7-es EV/EBITDA adódik, ennek alapján nem drága a papír. A szektor átlaga a svájci cégek kiugró szorzóitól tisztítva 9-es. Jó hír, hogy nagyjából 66 százalék lesz a közkézhányad, így vélhetően nem zuhan vissza a piaci likviditás, ahogy láthattuk azt a Duna House esetében. A társaság a 90,7-111,7 milliárd forintos kapitalizáció alapján a hatodik legnagyobb cég lesz a Budapesti Értéktőzsdén a 143 milliárd forintos piaci értékű Elmű mögött. Utóbbi közkézhányada azonban alig több mint 4 százalék, így a szabad közkézhányaddal súlyozott kapitalizáció alapján a Waberer’s az ötödik a Telekom mögött.

Ennek ellenére a Waberer’s igen távol áll majd a nagy papíroktól, hiszen a kapitalizáció alapján legkisebb blue chipet, a Telekomot 489 milliárdra értékeli a piac, a kisebb papírok, mint például az FHB, a Graphisoft, az ANY Biztonsági Nyomda vagy a Rába, 20-40 milliárdot érnek. A céggel kapcsolatban vannak ugyanakkor kockázatok is, a szektor egészére jellemző például a magas adósság: a Waberer’s esetében a nettó adósság és az EBITDA hányadosa 3,1-es, ami a szektorét kicsit meghaladó érték. A tőkére vetített adósság 13 százalék, mindez úgy, hogy ebbe az ágazaton belül nem számolják bele az operatív lízingköltségeket. Annak ellenére sem, hogy ez a legnagyobb tétel az adósságállományon belül. A prospektus szerint az éven belüli adósság közel 87,5 millió euró, az éven túli pedig közel 152 millió, azaz összesen nagyjából 239,5 millió. Ennek bő kétharmada lízingköltség. Ráadásul a cég 1,9-es profitmarzzsal üzemel, ami azért aggasztó, mert jelenleg igen kedvező a gazdasági környezet, alacsonyak a benzinárak, az Európai Unió szétesésének kockázata is elhárult. Az üzemanyagárak alakulása kevésbé érinti a céget, hiszen annak költségeit a megrendelőre terhelik. Mindez azonban adott esetben a haszonkulcs csökkenését eredményezheti.

Szigorodik a szabályozás

Persze lehet azt mondani, hogy a fokozatos marzserózióhoz a korábbi akvizíciók, a biztosító vagy például a Szemerey megvétele is hozzájárultak. De mi van akkor, ha megszűnik az idilli állapot? Az iparág igencsak ciklikus, egy hirtelen geopolitikai vagy gazdasági esemény mínuszba fordíthatja a mutatót. Küszöbön az EU-szabályozás, amely a gépkocsivezetők minimálórabérét szabályozza majd, ami jelentős érvágás lehet a kelet-európai fuvarozóknak, hiszen például a német fizetések négyszer magasabbak a régiós átlagnál. A kötelező alvásidő meghosszabbítása, a Brexit miatt esetleg visszaállított határellenőrzések, vámok, a migránsválság és az Euró 6-os erőforrás kötelező bevezetése mind-mind kockázatot jelentenek. Összehasonlításként a Wizz Air profitmarzsa meghaladja a 16 százalékot, azaz bőven van honnan visszaesni egy nem várt esemény hatására. Az is igaz, hogy a Waberer’s bebizonyította, hogy ütésálló, profitmarzsa a válság alatt sem csúszott mínuszba.

Londonban debütált nemrég hasonló szállítmányozási vállalat
Áprilisban lépett a piacra Londonban a brit Eddie Stobart fuvarozó, amely sokban hasonlít a Waberer’sre. A cégnek a Reuters adatai szerint 2200 járműve és 3800 pótkocsija van, 24 elosztóközpontot üzemeltet az Egyesült Királyságban és Európában. Az Eddie Stobart papírjai április végén 160 pennys árfolyamon nyitottak, néhány nap alatt 163,5 pennyre kapaszkodott fel az árfolyam, de azóta folyamatos lecsorgásban van. Tegnap délután 158,5 pennyt ért a részvény; ezen az árfolyamon a cég piaci kapitalizációja 567 millió fontot tett ki. A társaság következő 12 hónapra előretekintő NTM EV/EBITDA mutatója 12,4-en áll, míg a szűken vett szektoré 4,27-os.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »