Alakul a koalíció Magyarország mellett

“Bízom benne, hogy találunk egy minden tagállamnak megfelelő konszenzusos megoldást a migrációval kapcsolatban” – mondta a Magyar Időknek Járóka Lívia, akit a múlt héten választottak az Európai Parlament (EP) alelnökévé.

A lap hétfői számában a képviselő hangsúlyozta: bár a bevándorláspolitikával kapcsolatban egyértelműen ütköznek a vélemények, és erős nyomás alatt áll Magyarország, mellette is kialakulóban van egy koalíció. Felhívta a figyelmet, hogy az átpolitizált kérdésben a párbeszédet a magyar érvekben is megjelenő szakmaiság mentén kellene lefolytatni.

A LIBE (az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága) által elfogadott tervezetről, amely a migránsok felső határ nélküli kvóta alapján történő elosztásáról szól, kifejtette, “személyesen is osztom a magyar álláspontot, amely szerint nem a migrációval kellene megoldani a demográfiai problémákat.

A mélyen átpolitizálódott kérdés megoldása során fontos lenne a magyar érvekben is megmutatkozó szakmaiság mentén folytatni párbeszédet. Szeretnénk, ha megértenék, mi azt tartjuk fontosnak, hogy a más földrészek konfliktusos, háborús helyzeteiből menekülő emberek rövid, de hatékony integrációt követően, európai tudással felvértezve térhessenek vissza saját hazájukba.”

Hozzátette, az amerikai, a NATO- és a befogadó nyugat-európai országok egyik legnagyobb felelőssége az is, hogy rövid időn belül biztosítsák a békét a kibocsátó országokban. Közölte, azt az álláspontot is hangsúlyozzák a testületben, hogy Európának kell először megerősödnie, hogy segíteni tudjon, és ahhoz, hogy erre képes legyen, elsősorban az európai emberek gazdasági biztonságát szükséges megteremteni, a saját közösségeket kell segíteni.

Elmondta azt is, nyilvánvalóvá vált, hogy a tagállamok képtelenek integrálni a migránsokat a vállalt számokban. Új alapokra kell helyezni a párbeszédet, és a valós tények alapján kell megítélni, mi történik ma a földrészünkön – vélte.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »