Alexander Dugin: A Negyedik Politikai Elmélet

Alexander Dugin: A Negyedik Politikai Elmélet

Alexander Dugin

BEVEZETÉS: LENNI, VAGY NEM LENNI?

            A mai világban a politika a múlt ügyének tűnik, legalábbis abban a formában, ahogyan ma ismerjük. A liberalizmus kitartóan harcolt minden politikai ellensége ellen, ami rendszeralternatívát kínált volna: a konzervativizmus, monarchizmus, fasizmus, szocializmus, kommunizmus – és végül a XX. század végére mindegyikre vereséget mért. Logikus következtetés lenne, hogy miközben a politika liberálissá vált, a liberalizmus valamennyi ellensége, ami a globalizált társadalom perifériájára sodródott, újragondolná stratégiáját és új, egyesített frontot hozna létre – Alain de Benoist megfogalmazásában: periféria a centrum ellen.  Ehelyett a XXI. század kezdetén minden egy más forgatókönyv szerint alakult.

A liberalizmus, ami mindig is ragaszkodott a politika háttérbe szorításához, győzelmét követően a politika teljes megsemmisítése mellett döntött. Talán amiatt, hogy így megakadályozza a politikai alternatívák felemelkedését és biztosítsa saját fennmaradását, talán, mert politikai céljai értelmetlenné váltak az ideológiai vetélytársak hiányával, melyek Carl Schmitt  értelmezésében nélkülözhetetlenek egy politikai pozíció felépítéséhez.  A liberalizmus mindent elkövetett annak érdekében, hogy a politika összeomlását előidézze, függetlenül attól, hogy részéről volt-e értelme az ilyen irányú cselekvésnek. Ugyanakkor a liberalizmus maga is megváltozott, eltávolodott az ideák, politikai programok és nyilatkozatok szintjétől a valóság szintjére, a társadalmi felépítmény húsába hatolt, ami a liberalizmus által áthatottá vált, és végeredményként úgy kezdett tűnni, ez a dolgok természetes rendje. Nem csak politikai haladásként volt ez bemutatva, de természetes és élő folyamatként. Egy ilyen történelmi átalakulás következményeként valamennyi más, a múlt században egymás ellen szenvedélyes harcot folytató politikai ideológia elvesztette időszerűségét. A konzervativizmus, fasizmus és kommunizmus – azok összes változata – elveszítette a harcot, és a győzedelmes liberalizmus életformává alakult át; konzumizmussá, individualizmussá, és a politika-alattiság posztmodern megnyilvánulásává formálódott. A politika biopolitikai jellegűvé vált,  mindinkább individuális és szub-individuális szinteken kezdett működni. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak a vereséget szenvedett politikai ideológiák tűntek el a színpadról, hanem a politika maga, beleértve a liberalizmus azon formáját is, ami még az ideák szintjén működött. Emiatt oly nehéz elképzelni a politika egy alternatív formáját. Azok, akik nem értenek egyet a liberalizmussal, nehéz helyzetben találják magukat – a győzedelmes ellenség feloldódott és eltűnt; szélmalomharcot kell folytassanak. Hogyan tud valaki belefolyni a politikába, ha nem létezik politika?

            Csak egyetlen kiút létezik – elutasítani valamennyi klasszikus politikai elméletet, úgy nyerteseket mind győzteseket, igénybe venni a képzeletünket, megragadni egy új világ realitását; helyes választ adni a posztmodernitás kihívásaira, és valami újat létrehozni – valamit, ami a tizenkilencedik és huszadik század politikai csatározásain túl van. Ez a megközelítés felhívás a Negyedik Politikai Elmélet kidolgozására – a kommunizmus, fasizmus és liberalizmus ideológiáin túl.

            Ahhoz, hogy a Negyedik Politikai Elmélet kidolgozásában haladást érjünk el, szükséges:

– a múlt évszázadok politikatörténetének újraértelmezése új nézőpontból, a kliséken és régi ideológiai kereteket meghaladva

– felismerni és tudomásul venni a szemünk előtt felemelkedő globális társadalom felépítménynek mélységeit

– helyesen értelmezni a posztmodernitás paradigmáját

– megtanulni nem csak a politikai idea, program vagy stratégia elutasítását, de a status quo ‘objektív’ voltába vetett hit, mint az apolitikus, atomizálódott társadalom elsődleges (poszt-) társadalmi jellegzetességének elutasítását

– végül pedig, felépíteni egy önálló politikai modellt, ami új utat és programot kínál egy zsákutcába jutott, a ‘régi dolgok’ újrahasznosításának végtelen körforgásába zárt (Baudrillard szerint poszt-historikus) társadalomnak.]

            Ezen könyv célja elsősorban, hogy a Negyedik Politikai Elmélet kidolgozásának kezdeteként áttekintést és újraértékelést adjon az első három politikai elméletről, valamint a nemzeti bolsevizmus és eurazsianizmus eszméiről, melyek különösen közel állnak a Negyedik Politikai Elmélethez. Ez nem dogma, nem is kész rendszer, se nem befejezett projekt. Ez egy felhívás a politikai kreativitásra; intuíciók és feltevések rendszere, az új körülmények elemzése, és egy kísérlet a múlt újraértékelésére.

            A Negyedik Politikai Elmélet nem egyetlen szerző munkája, sokkal inkább egy ideák, kutatások, elemzések, előrejelzések és programok széles spektrumát magába foglaló trend.  Bárki, aki ebben a szellemben gondolkozik, hozzájárulhat a saját ideáival. Ennek jegyében, mind több és több értelmiségi, filozófus, történész, tudós és gondolkodó fog válaszolni erre a hívásra. Kiemelkedően fontos, hogy a neves francia értelmiségi, Alain de Benoist A liberalizmus ellen c., az Amphora gondozásában orosz nyelven is megjelentetett könyvének van egy alcíme: “A Negyedik Politikai Elmélet felé“. Kétségtelen, hogy úgy a baloldal, mind a jobboldal képviselői sok mindent tehetnek hozzá a témához, sőt, azok a liberálisok is, akik minőségi változás igényét fogalmazzák meg saját politikai platformjukkal szemben, még ha maga a politika el is tűnik.

            Az én hazámban, Oroszországban többek közt a Negyedik Politikai Elméletnek is mérhetetlen gyakorlati jelentősége van. Az orosz nép többsége saját identitása elvesztéseként szenvedte el a globális társadalomba történő integrálódást. Az orosz lakosság a ’90-es években közel teljes mértékben visszautasította a liberális ideológiát, de eközben az is nyilvánvaló, hogy a XX. század illiberális ideológiáihoz – kommunizmus vagy fasizmus – visszatérés valószínűtlen, mert ezek az ideológiák vereséget szenvedtek és alul maradtak a liberalizmussal szemben, hogy a totalitarianizmus erkölcsi vereségét ne is említsük.

            Így a politikai és ideológiai vákuum betöltése érdekében Oroszországnak új politikai ideára van szüksége. Oroszország számára a liberalizmus nem megfelelő, de a kommunizmus és fasizmus is egyenlő mértékben elfogadhatatlan. Következésképp, egy Negyedik Politikai Elméletre van szükségünk. Ha egyes olvasók számára ez szabad választás kérdése és a politikai akarat megvalósítása – amire mindig lehet pozitív vagy negatív nézőpontból tekinteni -, Oroszország számára ez élet-halál kérdés. Hamlet örökérvényű kérdése szerint: ‘lenni, vagy nem lenni’.

            Ha Oroszország a “lenni” mellett dönt, az automatikusan a Negyedik Politikai Elmélet megteremtését jelenti. Egyéb esetben marad a ‘nem lenni’ választása, ami egyet jelent a történelem színpadáról történő csendes kivonulással, a feloldódással egy olyan világrendben, amit nem mi kormányzunk és még csak nem is mi teremtettük.

Forrás: http://4pt.su/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Geopolitika Tagged: globális társadalom, posztmodernitás paradigmája, status quo elutasítása


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »