Alkoholtilalmat vezetnek be Bécsben a migránsok utcai balhéi miatt

Alkoholtilalmat vezetnek be Bécsben a migránsok utcai balhéi miatt

Jövő héttől alkoholtilalmat vezetnek be Bécsben, annál a forgalmas csomópontnál, amelyiknél az elmúlt hetekben többször összecsapások, késelések, verekedések voltak. Az esetek többségében bevándorlók között alakult ki konfliktus, például drogügyek miatt. Abban bízik a városvezetés, hogy ha betiltják az alkoholfogyasztást, akkor könnyebb lesz fenntartani a rendet.

A jövő héten életbe lépő rendelet szerint tilos lesz alkoholt fogyasztani a Praterstern közterületein. A bécsi közlekedési vállalat, a vasúttársaság és a civil szervezetek támogatását is élvező tilalom megszegőit 70 euróra büntethetik – ám ha valakit ismételten rajtakapnak, már 700 eurós, azaz csaknem 220 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak.

A most elfogadott rendelet nem vonatozik a vendéglátóhelyekre és a boltokra. Michael Ludwig, az osztrák főváros május 24-én hivatalba lépő szociáldemokrata polgármestere a Der Standard című lapnak azt mondta: alapvetően azokkal szemben akarnak fellépni, akik nem hajlandóak betartani az együttélés szabályait. A leendő városvezető szerint ha az intézkedés hatásosnak bizonyul, Bécs más környékeire is kiterjeszthetik az alkoholtilalmat. Ludwig emellett azt is el akarja érni, hogy a Praterstern kapja vissza a csomópont átépítésekor megszüntetett rendőrőrsét is.

Nem véletlenül: a Kronen Zeitung internetes portálja éppen a múlt vasárnap írt arról, hogy a Praterstern környékén nyomasztó állapotok alakultak ki az utcákon. A cikk szerint sok bécsi félelemben él a hőzöngő, lökdösődő külföldiek miatt. Mindennapossá váltak a verekedések, és rendszeresen érkeznek beszámolók szexuális visszaélésekről is.

Hírdetés

Legutóbb egy 22 éves – az eddigi információk szerint migrációs hátterű – fiatalember molesztált egy 17 éves lányt a Pratersternnél, majd ismeretlen okból tizenévesekre rontott. Egy fiút többször arcon ütött és két fiatalt minden előzetes figyelmeztetés nélkül gyomron rúgott. A kiérkezők rendőrök egyikét megharapta.

A környéken március óta láthatóan sokkal nagyobb létszámban vannak jelen a rendőrök – akkor a közelben egy elutasított menedékkérő, egy afgán férfi késelt meg egy találomra kiválasztott háromtagú osztrák családot, majd a szintén afgán drogdílerét is.

hirado.hu

 

The post Alkoholtilalmat vezetnek be Bécsben a migránsok utcai balhéi miatt appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »