Állami kézbe került a volt zálogház

Nemrég került állami tulajdonba a Magyar Királyi Központi Zálogház épülete: a több mint 4500 négyzetméteres, lakat alatt lévő, omladozó, és egy korábbi hirdetés szerint 280 szobás ingatlan adásvételét Lázár János kancelláriaminiszter ütötte nyélbe – írja a Hír TV.

Az adásvételi szerződéshez közérdekűadat-igényléssel jutottak hozzá, eszerint az ingatlanért több mint 11 millió eurót fizetett a kormány.

Az L alakú, klinkertéglás homlokzatú saroképület 1901 és 1903 között épült, Révész Sámuel és Kollár József tervei alapján, és évtizedeken át a Magyar Királyi Központi Zálogház központja volt. Később a BÁV fióktelepeként funkcionált, mígnem 2007-ben megvette a hárommillió forintos tőkével jegyzett, „szállodai szolgáltatásokat” nyújtó Catalonia Hungary Kft.

2008-ban még az volt a tervük, hogy szállodává alakítják az épületet, ami végül nem valósult meg, az ingatlan pedig eladóvá vált. Mint megírtuk, a kormány határozatban műemléki védettséget adott a Lónyai utca és a Kinizsi utca sarkán álló épületegyüttesre, és az államnak elővásárlási joga lett az ingatlanra.

A Hír TV hozzáteszi: Balog László az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az ingatlan kínálati ára 2016 ősze óta, 10 millió euró volt. A kormány által biztosított műemléki védettség az, ami korlátozza az ingatlan hasznosítását. Arra a kérdésre nem kaptak választ a Miniszterelnökségtől, hogy az ingatlanért miért fizetett többet a kínálati árnál a magyar állam, mint ahogy azt sem tudni, hogy milyen célra hasznosítanák azt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »