Amerika elengedi Szlovénia kezét

Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy lezárja hosszú ideje tartó katonai együttműködési programját Szlovéniával, mert Ljubljana túlzottan oroszbarát politikát folytat – közölték a szlovén lapok vasárnap a POP TV tudósítására hivatkozva.

Az Egyesült Államok hivatalosan azzal indokolta a Szlovéniára 25 évvel ezelőtt kiterjesztett Nemzetközi Katonai Oktatás és Kiképzés (IMET) nevű program befejezését, hogy az ország gazdasága már elég fejlett. Nem hivatalosan azonban Washington világossá tette, hogy a program meghosszabbítható lenne, ha „Szlovénia bebizonyítaná, hogy az amerikai rendszerben kiképzett katonákat a Nyugat ellen irányuló orosz veszély elhárítása érdekében vetnék be” – közölte a POP TV.

A POP TV úgy tudja, hogy a szlovén védelmi minisztérium már megkapta az értesítést a program befejezéséről, de nem csinál nagy ügyet belőle.

A ljubljanai amerikai nagykövetség a televízióhoz eljuttatott nyilatkozatában rámutatott, hogy még nem döntöttek a végleges költségvetésről. Az IMET támogatását több tényező befolyásolja, ilyen a fogadó ország fejlettségi szintje és gazdasági növekedése.

Hírdetés

Szlovénia jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Egyike azon kevés EU-tagállamnak, amely Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt nem utasított ki orosz diplomatát az országból.

A szlovén kormány a héten elfogadta azt a tervet, amely szerint az ország 2023-ra évente a bruttó hazai termék (GDP) 1,11 százalékát költi védelmi célú kiadásokra.

Szlovénia 2004-ben lépett be a NATO-ba. A kormány évente a GDP kevesebb mint 1 százalékát fordította eddig a hadseregre. A NATO elvárásai szerint a védelmi célú kiadásoknak el kellene érniük a GDP 2 százalékát.

Az Egyesült Államok az IMET keretében 17 millió dollárt költött szlovén csapatok, ezen belül is 1160 tiszt kiképzésére. Az IMET hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint arról, hogy mely országok vehetnek részt a programban, az amerikai külügyminiszter dönt.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »