Amerikai jelentés: Ez a két dolog a legnagyobb probléma Szlovákiában, ha emberi jogokról van szó

Amerikai jelentés: Ez a két dolog a legnagyobb probléma Szlovákiában, ha emberi jogokról van szó

Korrupció és a romák diszkriminációja – az Egyesült Államok emberjogi jelentése szerint ezek a legsúlyosabb problémák Szlovákiában az emberi jogok betartása tekintetében. Az USA 2017-re vonatkozó globális viszonyokat fejtegető jelentését pénteken tették közzé.

Az elemzés szerint különösen nagy problémát okoz Szlovákiában a korrupcióba keveredett szlovák állami tisztviselők elégtelen büntetése – Szlovákia 25 éves fennállása óta csak két magasrangú politikust ítéltek, őket is csak épp 2017-ben. Mindezt annak ellenére, hogy az ehhez szükséges jogszabály létezik, de nem érvényesítik hatékonyan.

„A magasrangú politikai képviselőkkel szemben a számos sajtó által is feltárt eset ellenére csak ritkán indul büntetőeljárás”

Az amerikai jelentés is kiemeli a szlovákiai sajtóban sokat hangoztatott példát, hogy Dušan Kováčik speciális ügyész 8 éves ténykedése alatt a 61 korrupciós ügyből egy esetben sem emelt vádat.

Gondok vannak a bíróságokon

 

Gyengül a közvélemény bizalma a igazságszolgáltatás szervei iránt a korrupciós ügyek megtűrése miatt, a felelősségre vonások kapcsán súlyos hiányosságok vannak. Ez a bíróságokra is igaz, jórészt a bírósági határozatok átláthatatlansága okán, és fennáll a gyanú, hogy magánszemélyek képesek befolyásolni a bíróságok döntéseit.

Hírdetés

Roma diszkrimináció

 

Az amerikai jelentés szerint a romák diszkriminációja mindennapos jelenség, főleg az oktatás, az egészségügy és a lakhatás területén. A civil szervezetek szerint Kelet-Szlovákiában állandó jelleggel elkülönítik a roma nőket a szülészeteken és aránytalanul magas a speciális iskolába küldött roma gyereke száma, illetve gyakori jelleggel kerülnek külön, romák számára fenntartott osztályokba.

Az elemzők számai alapján a szlovákiai romák 53 százaléka a társadalom perifériáján él, gyakran a települések szélén, saját negyedeikben.

„Sokszor ellentmondásosan megítélt rendőri akciók zajlanak ezeken a romatelepeken” – nehezményezi a jelentés, és hozzáteszi, hogy politikusoktól is gyakran hangzik el romákkal szembeni rasszista megjegyzés – például az ĽSNS párttagjaitól, akik a vonatokon „járőröznek” és „megfélemlítik” a roma utasokat.

A jelentés nem csak a romák miatt aggódik, hanem a menekültek és a muszlimok miatt is.

fogalmaznak a szerzők. Példaként Milan Mazurek (ĽSNS) parlamenti képviselőt és Robert Fico ex-kormányfőt említették meg.

HNonline.sk, Körkép.sk

Nyitókép: HNonline.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »