Amíg polkorrektek uralkodnak, mindig lesz calais-i dzsungel

A francia kormány azt szeretné, ha London nagyobb mértékben járulna hozzá az észak-franciaországi Calais-ben tartózkodó és onnan Nagy-Britanniába átjutni próbáló illegális bevándorlókkal kapcsolatos költségek fedezéséhez – mondta Gérard Collomb francia belügyminiszter a Le Journal du Dimanche című, vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön találkozik Theresa May brit miniszterelnökkel a Londontól délre található Sandhurstben.

A megbeszélés egyik témája lesz a két ország közötti határőrizeti egyezmény, a Le Touquet-megállapodás esetleges felülvizsgálata. A francia elnöki hivatal január elején azt közölte, hogy a két ország vezetője a menekültválságról, és azon belül a calais-i közös határőrizet – amely egyben a schengeni övezet határa is – javításának eszközeiről is tárgyalni fog.

Emmanuel Macron a találkozó előtt két nappal személyesen is ellátogat kedden Calais-ba, ahol megbeszélést folytat a határőrizeti szervekkel, rendőrökkel, a városvezetéssel, a gazdasági élet szereplőivel és a migránsokat segítő szervezetekkel. A belügyminiszter szerint „már csak négyszáz ember van Calais-ban az egy évvel ezelőtti 7 ezerhez képest, s mintegy ötven Grande-Synthe-ben, de mindig is lesznek olyan migránsok, akik Angliába akarnak átjutni”.

Az elnökválasztási kampányban Emmanuel Macron azt mondta, hogy szeretné újratárgyalni a Le Touquet-megállapodást, elsősorban a kiskorúak elhelyezése érdekében.

A Le Monde című napilap hétvégi számában azt írta, hogy a francia kormány az egyezmény felülvizsgálatának szándékáról lemondott, de továbbra is fenyegetőzni fog ezzel a lehetőséggel annak érdekében, hogy garanciákat kapjon a britektől a családegyesítésekre és a kiskorúak átvételére, valamint a határőrizeti létesítmények megerősítésének és az embercsempész-hálózatok elleni küzdelemnek a finanszírozására.

Az észak-franciaországi kikötőváros, Calais több mint harminc éve a kontinensről Nagy-Britanniába átjutni vágyó illegális bevándorlók gyűjtőhelye. Calais környékén 2009-ben – már államfőként – Nicolas Sarkozy számolta fel elsőként a „dzsungelt”.

Öt évvel később a szocialista kormányzat két alkalommal is ledózeroltatta a területet, de a migránstábor minden alkalommal néhány hét alatt újjáépült.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »