Andy Vajna: Orbán nem a barátom

Exkluzív interjút adott a Népszabadságnak a TV2-t megvásárló Andrew G. Vajna.

Mint mondta, a TV2 megvásárlásáról hónapokig tárgyaltak, azt pedig nem is érti, hogy gondolta Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly, hogy ő szeretné megvenni a csatornát, hiszen a jogi helyzet világos: a tranzakció lezárult.

Vajna nem árulta el, mennyibe került a TV2, állítása szerint a vásárlást saját  saját tőkéből és egy több bankból álló konzorcium közreműködésével finanszírozta. Az üzletember azt mondja, sok bankkal tárgyaltak, de nem kaptak állami  támogatást, az állami Eximbank pedig piaci alapon biztosítja számukra a hitelt.

Vajna nehezen hihető kijelentéseket is tett: Orbán Viktor nem a barátja, csak a rendszerváltás előtt találkozott vele Los Angelesben, azóta pedig tisztelik egymást, Habony Árpáddal pedig egy amerikai filmfesztiválon ismerkedett meg, és mikor egy autóban látták őket, épp egy kosármeccsre siettek.

Vajna végül elárulta azt is, hogy a Roxy rádió, melynek frekvenciáját megpályázta, jól kiegészíti majd a TV2-t, a Simicskához köthető Class FM frekvenciájára viszont nem tervezi rátenni a kezét.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »