Árnyalódik a hazánkban élő békés, ártatlan muszlimok képe: többen is utaltak közülük pénzt az Iszlám Államnak

Nincs olyan ellenőrzött információ, amely szerint magyar állampolgár is csatlakozott volna a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Bakondi György hozzátette: olyan viszont előfordult, hogy Magyarországon élő muszlim vallású emberek pénzt utaltak a terrorszervezetnek. Őket kiutasították az országból – tette hozzá.

A főtanácsadó azt mondta: az Europol adatai szerint jelenleg mintegy hatezer terrorista van Európában, de – mint megjegyezte – vannak, akik ennél nagyobb számot mondanak.

Ezzel együtt viszont – mint Bakondi György felidézte – a belga és párizsi események is rámutattak, hogy az elkövetők jelentős hányada az illegális migrációt kihasználva érkezett Európába.

Hírdetés

Nem tudni, hogy a sok országon kontroll nélkül áthaladó tömegek között még hány katona, tapasztalt koordinációs tiszt, terrorcselekményt végrehajtó, vagy szalafista hittérítő érkezett – mondta.

Emellett az is kiderült, hogy számos országban a muzulmánok integrációja nem volt sikeres, hiszen több elkövető volt, aki második, harmadik generációs bevándorlóként élt Európában – mondta Bakondi György.

Kiemelte: Magyarországon ilyen típusú szubkultúrákban élő, a társadalom peremére szorult, rossz anyagi körülmények között élő, nyelvtudás-, illetve képzettséghiányos, vagy egyéb ilyen hátránnyal élő muzulmánról nem tudnak.

(Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »