Átalakulás küszöbén a logisztikai iparág

Átalakulás küszöbén a logisztikai iparág

A következő években jelentős átalakulásra számít a logisztikai iparágban a járműkövető rendszerek fejlesztésével foglalkozó WebEye Telematics Group.

A magyar alapítású és tulajdonú, fóti központtal rendelkező vállalat közleménye szerint a magyarországi piacon regisztrált közel félmillió tehergépjármű legtöbbjében már működik valamilyen telematikai rendszer, a WebEye törekvései ezért globális irányba mutatnak. Az idén Lengyelországban, Romániában és a balkáni államokban számítanak ugrásszerű, azaz akár 20 százalék fölötti növekedésre a logisztikai innováció területén.

A cégcsoport 2017-ben mintegy 6000 új végpontot, azaz járművet és állomást vont be hálózatába, bővítette mobilos és tableten elérhető flottakövetési szolgáltatásainak körét.

Tóth Levente, a WebEye Telematics Group nemzetközi kereskedelmi igazgatója a közleményben kiemelte: tavaly egyebek közt bevezették a tachográf alapú külföldi napidíj követését, a német PTV Grouppal kötött együttműködés alapján útvonal optimalizálásra adnak lehetőséget a WebEye szolgáltatásán belül, emellett megnyerték a Fan Courier román fuvarozó vállalat 1500 kamiont érintő tenderét, valamint stratégiai partnerséget alakítottak ki a Waberer’s-Szemerey Logisztikával.

A WebEye Hungary közölte, hogy a cég nettó árbevétele 2016-ban 2,019 milliárd forint volt, a 2017-es árbevételben pedig további 158 millió forintos bővülésre számítanak.

A WebEye Telematics Group csoport konszolidált árbevétele 2016-ban 4,086 milliárd forint volt, a cégcsoport várható konszolidált árbevétele 2017-ben várhatóan eléri majd a 4,372 milliárd forintot.

A magyarországi leányvállalat kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti várható eredménye (EBITDA) 2017-ben 81 millió forint, a cégcsoportnál a 2017-ben várt EBITDA 450 millió forint.

Közölték, hogy több mint 57,7 ezer, a WebEye szoftverét futtatni képes aktív hardver van beépítve gépjárművekbe, valamint, hogy a WebEye Hungary tavaly 331 dolgozót foglalkoztatott.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »