Az alacsony bérek miatt eltűnnek a háziorvosok az országból

Az alacsony bérek miatt eltűnnek a háziorvosok az országból

A lap úgy tudja: jelenleg 317-ben nincs állandó háziorvos, ezek közül pedig 65 házi gyermekorvosi körzet. A Magyar Nemzet az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adataiból készített összesítése szerint, míg 2015 júliusában még „csak” 231 betöltetlen körzet volt, addig 2016 januárjában már 238, tavaly decemberben pedig 281. Márciusban már 287 üres praxis volt, és alig öt hónappal később ez a szám további harminc körzettel bővült.

A betöltetlen praxisok az ország félreeső területein találhatók, gyakran több kisebb környező település ellátásáért kellene felelnie a háziorvosnak.

Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke egy évvel ezelőtt a lapnak arról beszélt: Magyarországon a háziorvosok kétharmada nyugdíjaskorú, vagy öt éven belül az lesz, így 2200 praxis sorsa kérdéses.

Szerinte a megoldás az lehetne, ha a háziorvosok jövedelmét magasabb szintre emelnék, mint amennyit egy orvos a kórházban tud megkeresni.

Máskülönben nem lesz elég motivált fiatal, ez azonban a mostani számok alapján már beigazolódni látszik.

A kormány praxisonként akár tízmillió forintos letelepedési, valamint praxisvásárlási támogatást is nyújt, hogy tartósan betöltetlen körzeteket feltöltsék, de sem 2015-ben, sem 2016-ban nem sikerült felhasználni a 750 millió forintos keretösszeget. Idén a letelepedési támogatásra pályázók már a korábbi összeg dupláját kaphatják.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »