„Az alvilág királyai” – a francia hóhérdinasztiák bizarr története

„Az alvilág királyai” – a francia hóhérdinasztiák bizarr története

Annak ellenére, hogy törvényes ítéleteket hajtott végre, a hóhért évszázadokon keresztül félelem és megvetés övezte a városlakók részéről. Családjaik valóságos kitaszítottakká váltak a kora újkori Franciaországban és egymás között házasodva örökletes dinasztiákat hoztak létre.

Hóhérok. Működésük évszázadokon keresztül egybeforrt a nyilvános kivégzésekkel, igaz feladatkörük ennél jóval szélesebb volt. A „magas és alacsony dolgok mesterei” – ahogy a hóhérok hivatalos megnevezése hangzott – hajtották végre a kisebb, biztos halállal nem járó büntetéseket is. Így ők gondoskodtak a nyilvános megalázatásra ítélt emberek kalodába zárásáról, illetve ők hajtották végre a korbács vagy botütéseket is.

A hóhérok a korabeli alvilág valóságos uralkodói is voltak egyben. Jogukban állt adót szedni a leprásoktól és a prostituáltaktól, játékbarlangokat működtethettek – vagy éppen zárhattak be –, sőt egy speciális kiváltság, a droit de havage révén lehetőségük volt egy maroknyit venni minden egyes piaci árus portékájából, ami biztosíthatta a hóhér és családjának megélhetését. Ugyancsak bevételi forrásaikat gazdagította, hogy ők feleltek a latrinák karbantartásáért és begyűjthették a kóbor kutyákat, illetve az elhullott állattetemeket, amelyeknek lenyúzott bőrét aztán el is adhatták.

Eme nem éppen szívderítő tevékenységek sora is hozzájárult ahhoz, hogy a hóhérok épp úgy a társadalom kitaszítottjaivá váltak, mint az általuk ellenőrzött páriák. A városlakók egyszerre félték és gyűlölték a hóhért, akinek bélyege családtagjaira is ráragadt. A hóhérok egy időt követően már valóságos párhuzamos társadalmakat alkottak, minthogy egy hóhér lányát csak egy másik hóhér fiához lehetett hozzáadni. Ennek megfelelően a francia – illetve a német és svájci – ítéletvégrehajtók egymással összefonódó családfáit igen messzire vissza tudjuk vezetni az időben.

A középkor, majd a kora újkor során valóságos hóhérdinasztiák alakultak ki egyes városoknak, amelyekben a tisztség apáról rendre a legidősebb fiúra szállt, míg a fiatalabb testvérekre a hóhérsegédi karrier várt. Bár az ilyesfajta öröklések legtöbbször puszta szokásjogon alapultak, ismerünk példát arra is, hogy konkrétan a városi önkormányzat szabályzatába foglalták egy-egy család tisztséghez való jogát. Így került sor például arra, hogy 1664-ben az akkor mindössze 10 éves Louis Desmorest apja halálát követően azonnal
Laon városának hóhérává vált.

Desmorest egyébként nem csak apai ágon, de édesanyja részéről is az egyik „legelőkelőbb” hóhérdinasztiából, a Guillame családból származott. Az „alapító”, Jean Guillaume közvetlen leszármazottai közel száz éven keresztül voltak Párizs városának hóhérai.

A Guillaume-dinasztiát a 17. század végén aztán a Sanson család tagjai váltották, akiknek leghíresebb sarja kétségtelenül Charles-Henri Sanson volt. A fiatal Charles nagybátyja, Nicolas-Charles-Gabriel Sanson mellett tanulta ki a szakmát és az első kivégzés, amelyen – akkor még segédként – részt vett, a XV. Lajos elleni merényletkísérlete miatt halálra ítélt Robert-Francois Damiens felnégyelése volt. Nevét azonban mégsem ez tette híressé, hanem az, hogy ő hajtotta végre évtizedekkel később XVI. Lajos francia király kivégzését is. Egyben ő volt az első hóhér, aki használta a guillotine-t és negyven éves működése során mintegy 3 ezer embert fejezett le.

A hóhérok bizarr és látványos világa 1791-et követően fokozatosan elenyészett. A kínvallatás, majd a nyilvános kivégzések megszűnésével az ő történelmi szerepük is a végéhez ért. A halálbüntetés végrehajtása pedig egyre inkább egyszerű „adminisztratív teendővé” vált.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »