Az anyaföld szó kirekesztő

Az anyaföld szó kirekesztő

Írtam már arról a hírről, hogy a Németországban élő, és idejük egy jelentős részét az integrálódásra fordító törökök legutóbb azzal demonstrálták az integrációs politika megkérdőjelezhetetlen sikerét, hogy egy felháborodott levélben határolódtak el egy olyan új minisztériumtól és annak nevétől, ami tartalmazza a „Heimat”, azaz anyaföld/szülőföld/haza szót. 

Egyelőre nem érkeztek hírek arra vonatkozóan, hogy a német vezetők milyen döntésre jutottak — megváltoztatják-e a vitatott minisztérium nevét például Disznózabáló Gyaurok Földjére (D.G.F) —, de amilyen tempóban integrálják a született németeket a mohamedán bevándorlókhoz, szinte biztos vagyok benne, hogy a kérdés lényegében költői, és már meg is született a határozat az új névről (a feledékenyek kedvéért leírom még egyszer: D.G.F.), csak még nem merték nyilvánosságra hozni. 

Sajtójelentések szerint ugyanis a németek integrációja az afgánokhoz, és a bangladesiekhez több, előre megjósolhatatlan esemény miatt a vártnál kicsit lassabban halad. 

A politikai elemzők nem számoltak azzal a számukra merőben szokatlan jelenséggel, hogy az érzékenyítő sorozatokon/filmeken/riportokon kívül az őslakosok más — blokkolhatatlan és cenzúrázhatatlan — csatornákat is használni fognak tájékozódás céljából, valamint, hogy ugyanezek az ónémetek időnként megpróbálnak lemenni az utcára, ahol a propagandával sulykolt hazugságokkal szemben, csupa képzetlen, de annál agresszívabb bevándorlóval (újnémettel) lesz lehetőségük érintkezni. Egyúttal sok-sok személyes és az esetek többségében nem túl kellemes tapasztalattal gazdagodni.  

Legutóbb például olyan német hölgyek tüntettek, akik a legkevésbé sem viselik jól, hogy sötétedés után férfi kísérő és zsákba (burkába) csomagolás nélkül nem mehetnek le az utcá(ik)ra anélkül, hogy roppant erkölcsös és csapatostul vonuló észak-afrikai fiatalok ne hívnák fel arra a figyelmüket, hogy egy rendes igazhitű asszony a legritkább esetben csavarog el otthonról mindenféle mondvacsinált okra hivatkozva. Főleg nem úgy, hogy közben folyamatosan kivillantja a bokáját és arcát, pont úgy, mint egy utolsó ribanc. 

A szoknyában és fedetlen hajjal csatangoló erkölcstelen és hitetlen asszonyokat az aleppói bombák robaja elől menekülő fiatalok ilyenkor nem ritkán szórakoztatják olyan történetekkel, amik rendszerint úgy végződnek, hogy náluk — otthon, a szülőföldjükön — az ilyen indokolatlanul sétálgató, utolsó kurvákat szépen és alaposan meg szokták kövezni a közerkölcsre mindig érzékeny uraik és azok haverjai. 

Úgyhogy kicsit döcögősen halad a németek integrációja a muszlimokhoz. A maradi német nők akadályozzák. Azok a német nők, akik azt sem képesek megérteni, hogy a csodálatos és sokszínű Németországban végre olyan kávézókban lehet ünnepelni a multikultit, ahova lányok-asszonyok semmilyen esetben nem tehetik be a lábukat. Az ónémet hölgyek integrálódás helyett Inkább hisztiznek, posztolgatnak a Facebookra, tüntetgetnek, és nem átallnak elmenni olyan pártokra szavazni, amik nem a bevándorlást szervezik. Egyszóval lázadoznak. 

Ez persze nem sokáig lesz így, hiszen egy rendes muszlim országban a nők — mindenki örömére — nem rendelkeznek szavazati joggal. 

Ahogyan nem csak a kirekesztő és nacionalista „Heimat” szó lesz rövidesen betiltva, de ha továbbvisszük az újnémetek gondolatmenetét, akkor ideje meghaladni az olyan, a legsötétebb náci időket idéző szavakat is, mint Német(!!)ország, Francia(!!)ország, Olasz(!!)ország vagy Svéd(!!)ország. 

Hírdetés

Ezekben az országokban nyilvánvalóan nem csak németek, franciák, olaszok és svédek  laknak. (Sőt most már több olyan német nagyváros is van, ahol több a bevándorló hátterű lakos, mint a született német.) Ilyesformán teljességgel kirekesztő és rasszista németként vagy franciaként hivatkozni egy országra. 

Legkésőbb holnap hozni kell egy olyan új törvényt, ami megszünteti ezt a diszkriminatív gyakorlatot! 

Helytelen, bántó, és már rég el kellett volna hagyni. 

Ahogyan a különböző világbajnokságok, olimpiák is a nácik utolsó bástyái, hiszen ott is különböző nemzetek versenyeznek egymással. 

Természetesen ezeket a rendezvényeket is azonnali hatállyal meg kell szüntetni! 

Van még dolgunk, barátaim, de együtt mindenre képesek vagyunk! 

Éljen az Európai Egyesült Nemzetek Szövetsége! Éljen az Egyesült Európai-Közel-Keleti Kalifátus! Éljen Soros György! Éljen az ellenzéki összefogás! 

Hajrá, afgánok! Hajrá, muszlimok! 

Allah Akhbar!

Apáti Bence – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »