Az Egyesült Államok Assad megállítását kéri Moszkvától

Az Egyesült Államok Assad megállítását kéri Moszkvától

Az Egyesült Államok arra kérte Moszkvát, hogy állítsa meg Bashar al-Assad szíriai elnököt. Mindeközben a Kreml az USA beavatkozásait kritizálta.

Csütörtökön Washington felháborodását fejezte ki egy légicsapás miatt, ami egy kórházat talált el az észak-szíriai Aleppó városában. Az USA kritikájának célkeresztjében a damaszkuszi kormány és Moszkva állt, Washington szerint ugyanis a két ország támadta vadászgépekkel a kórházat.

A vádakat mindkét érintett alaptalannak titulálta, elutasította, majd válaszul mind Moszkva, mind Damaszkusz azt állította, hogy a támadások mögött az USA vezette koalíció áll és Moszkva egyáltalán nem hajtott végre akciót Aleppó légterében az elmúlt napokban.

A Szíriai Arab Hírügynökség egy katonai forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a Szíria Légierő nem hajtott végre légitámadást a kórház ellen és a vádak csak arra szolgálnak, hogy fedezzék a terroristák bűncselekményeit a lakosság ellen.

Mindezeken túl John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere azt állítja, hogy a légicsapások megfelelnek a Damaszkusz vezette kormány stílusának.

„Fel vagyunk háborodva a tegnapi légicsapások miatt, mind az Orvosok Határok Nélkül civil szervezet, mind a Vöröskereszt Nemzetközi Közössége elítéli a történteket, amely rengeteg ember életét követelte, köztük gyermekekét, valamint a betegekét és a kórházi dolgozókét is”- mondta Kerry.

Hírdetés

Az amerikai kormánytisztviselő azt is hozzátette, hogy még próbálják kideríteni a támadás körülményeit, de minden általuk vizsgált eddigi körülmény az Assad-kormány akciójára utal.

Az amerikai külügyminiszter arra szólította fel Moszkvát, hogy a békére törekedjen Szíriában és figyelmeztesse Damaszkuszt az ENSZ azon határozatára, amely a civilekre és orvosi dolgozókra vonatkozik háború esetén.

A fejlemények akkor bontakoztak ki, mikor egy külföldiek által szponzorált ellenzéki csoport, a HNC (High Negotiations Committee) kivonult az ENSZ által szervezett béketárgyalásról, tüntetve az ellen, hogy állítólag Damaszkusz megszegte az Oroszország és az USA által megszervezett tűzszünetet.

A tűzszünet, melyet egyébként pont az ellenzéki csoportok szegtek meg már számtalansor,  február 27. óta van érvénybe, azonban az összecsapások kiújultak, különösen Aleppóban, ahol az iszlamista fegyveresek vették át a terület ellenőrzését.

Aleppóban található a szóban forgó Al Quds kórház is, amelyet légicsapás ért csütörtökön.

Orientalista.hu – L. Gyula


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »