Az Egyesült Államok újabb katonai bázist létesít a Szíriában

Az Egyesült Államok újabb katonai bázist létesít a Szíriában

Az USA szíriai katonai jelenlétének fokozása egy olyan időszakban történik, amikor folyamatosan új katonai bázisok létrehozásáról lehet hallani a háborúban már igencsak megfáradt arab állam területén.

Az iráni Fars hírügynökség által idézett forrás szerint, egy újabb amerikai katonai bázis létesül a kelet-szíriai Deir Ezzor tartományban.

A Badiyeh al-Sha’afa térségében létesítendő bázis,”fejlett katonai eszközökkel és rendszerekkel lesz ellátva”, a források szerint.

A jelentés egy héttel az után érkezett, hogy Sharfan Darwish, a Demokratikus Erők katonai tanácsának szóvivője közölte, hogy az amerikai hadsereg három hónappal ezelőtt új katonai bázist hozott létre a szíriai Manbidzsben, így reagálva Ankara azon fenyegetéseire, hogy a törökök akarják megragadni a terület irányítását.

 Darwish közölte, hogy “az Afrin elleni török támadást és a Manbidzs elleni török fenyegetéseket követően a koalíciós erők az ellenőrzés és a határvédelem érdekében felépítettek egy bázist [a harcosok között]”, idézte a Reuters.

Amerikai katonai bázis Szíriában

Hírdetés

 A török Anadolu hírügynökség szerint, az USA már két bázist is létrehozott Manbidzsben, és közel 300 katonát már be is telepített a térségbe.

A Fars a múlt hónapban arról számolt be, hogy Deir Ezzor délkeleti részén, az al-Omar olajmezőn új amerikai katonai bázis létesült, ahová különféle katonai hardvereket telepítettek, beleértve rakéta-rendszereket és páncélozott járműveket is.

 Törökország március 28-án arra figyelmeztetett, hogy katonai hadműveletével Afrin északi kerülete felé szándékozik előrenyomulni, majd Manbidzs felé továbbhaladni, abban az esetben, ha az Egyesült Államok által támogatott Kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) erőit nem sikerül a térségből kiszorítani.

Törökország a 2018. január 20-án indított Olajág hadműveletének részeként próbálja átvenni Manbidzs irányítását. Ankara, a Törökországban számkivetett és terrorista szervezetnek tekintett Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaként feketelistázta a Szíriai Demokratikus Erők gerincét jelentő kurd Népi Védelmi Bizottságokat.

Az Egyesült Államok védelmi minisztere, James Mattis áprilisban kijelentette, hogy az amerikai hadsereg nem vonja vissza erőit Szíriából, épp ellenkezőleg, kiterjeszti hadműveleteit és „még több regionális támogatást nyújt a Szíriába telepített amerikai erőknek”.

Donald Trump elnök egy korábbi nyilatkozatában bejelentette, hogy a közeljövőben ki fogja vonni az amerikai csapatokat Szíriából, ami erős nemtetszést váltott ki Brett McGurk, az USA vezette koalíció különmegbízottja, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, valamint Joseph Dunford katonai parancsnok részéről.

 Az Egyesült Államok által vezetett koalíció 2014-től hajt végre légicsapásokat Szíriában az Iszlám Állam célpontjai elleni küldetése keretében, annak ellenére, hogy azt sem Damaszkusz, sem az ENSZ nem hagyta jóvá. Jelenleg mintegy 2000 amerikai katona állomásozik Szíriában.

Orientalista.hu – Vivkamar (Sputniknews)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »