Az élet harc – de azért több is annál (Lovas István emlékére)

Az élet harc – de azért több is annál (Lovas István emlékére)

(…) Lovas István harcos volt – vagy legalábbis nyughatatlan alkat, aki szünet nélkül folytatta küzdelmét a rendszerváltás időszakától élete utolsó napjáig a print lapok és online felületek egész során a vég nélküli magyar médiaháborúban.

Lovas Istvánra emlékezek, és próbálok nem szépelegni – hiszen ha valaki nem volt szépelgő alkat a magyar sajtóban, akkor az ő volt, és nyilván most sem kérné senkitől, hogy szépelegjen róla. 

(…)

Annyi bizonyos: világlátott, rendkívül tájékozott, széles látókörű és nyelveket magas szinten beszélő újságíró volt a fénykorában – és e tulajdonságaival a rendszerváltás kori hazai, nyelveket nem beszélő és provinciális firkásztömegek fölé emelkedett, különösen az ismert okokból szűkösebb körülmények között megszülető és működni próbáló akkori jobboldali sajtóban.

(…)

Tekintélye és közismertsége nyomán Lovas István bizonyosan hozzájárult a magyar jobboldali mainstream eltérítéséhez/elfordulásához a nyugatos, szabadságelvű és konzervatív felfogástól a mostani új alapvetésekig.

A magyar jobboldali nyilvánosságban meghatározó tevékenységéhez párosult közismert munkamániája: alvás helyett is hajnaltól hajnalig pörgött a nemzetközi sajtón, készítve a saját felületei számára az ismert sajtószemléket, és még azon nyomban véleménycikkeket, kommentárokat is írva hozzájuk. Munkabírása és nyilvánvaló, kielégíthetetlen információfüggőségen alapuló tájékozottsága tiszteletre méltó volt az újságíró közösségen belül.

(…) Lovas István nem volt az a közösségi alkat: magányos harcos volt, a maga harcát vívta az ellenfeleivel szemben, és azokból volt aztán rengeteg.

(…) Lovas István jelenség volt, a magyar jobboldali sajtó elmúlt harminc évének emblematikus alakja, aki legjobb éveiben egyes tevékenységeivel minőségi hozzájárulást adott a jobbos média kibontakozásához.

(…)

Tegyük fel a kérdést: megérte? Az értelmes, sőt, szükséges közéleti vitákon túl megéri az életünket és munkásságunkat, fogyatkozó napjainkat és drága perceinket több évtizednyi publikus hadakozással tölteni? Mert e hadakozások legnagyobb része a halál pillanata után sivár, értelmetlen, céltalan betűtengernek tűnik, ami relevanciáját legkésőbb ekkor – de sok esetben kábé a másnapi lapszám megjelenésével jelentőségét veszti. Megérte ezzel töltenie az idejét egy tehetséges, tájékozott tollforgatónak?

Igen, az élet harc. Igen, vannak harcos alkatok. Lovas István ilyen alkat volt. Igen, talán nem is tudott volna mást nyújtani, mint a lényeget. És persze kellenek is ilyesmiféle figurák a nyilvánosságban. Akár egyetértünk vele, akár nem.

De az élet nem csak harc, jóval több is annál. Ahogy a világ is jóval nagyobb és színesebb a magyar közélet árkok szabdalta, mocsaras, mélybe húzó hadszínterénél. Milyen jó lett volna, ha Lovas István újságíróként ezt is kellő hangsúllyal megírhatta volna a közönségének.

(…)

Az élet harc, de az igazi élet pont azon túl kezdődik. Talán erről is kellene írni.

Ne feledjük ezt mi, firkászok sem, mielőtt rájönnénk arra, hogy néhány évtizednyi, sárgálló papírra nyomott, immár senkit nem érdeklő, sarokba dobott vitairatot hagyunk magunk után az utókorra.

Nyugodjon békében Lovas István. Békében nyugodjon.

Mandiner.hu, Rajcsányi Gellért: Az élet harc – de azért több is annál (Lovas István emlékére)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »