Az eltűnt félidő nyomában

Tegnap este egy félidőnyi időt szántam rátok. Ennyi bőven elég, tán még sok is. Nem, vagyok dühös, miért is lennék?

Nem ti tehettek róla, hogy nem tudtok focizni, még arról sem, hogy mentalitásotok, sportemberi tartásotok meg sem közelíti a többi sportág hazai képviselőinek szintjét.

A közeg, ahol ti felnőttetek erre nevel titeket. A középszer, az alibi, a tessék-lássék kis magyar mocsara szépen eltartja az ebből vígan megélő sportvezetőket, vállalkozókat, és persze titeket.

Néha-néha pár politikus fantáziát lát ebben, sőt, esetenként még mélyebbre is ássa magát e koromfekete világban, büszkén pózol a kamerába a városi csapat sáljában, vagy az épülő stadion félkész lelátóján.

De nem, nem fogom kiszámolni, hány lélegeztetőgépre futná ebből, inkább azon morfondírozok, vajon ez a posvány miliő nekik, a politikusnak, az eufémisztikusan fogalmazva tulajdonosnak, vállalkozónak, befektetőnek hívott pénzembereknek, játékosnak, sportmédiának miért ennyire kielégítő közeg. Pontosabban szólva, nem is annyira a kielégítő, inkább a megtérülő szó a jó.

Az ilyen meccsek, a 90 perces bohóckodás pár szerencsétlennel pont arra jók, hogy időről-időre rájöjjünk, ezen tényleg csak röhögni lehet. Persze, ha kellemes hangulatú barátságos meccseket kéne csak játszanunk a Feröer-szigeteki halászokkal, vagy a San Marino-i ügyvédekkel, akkor csak legyintenénk, s egy félmosoly kíséretében nyugtáznánk: ezek pont olyan mint mink, ha kimegyünk a grundra a haverokkal kapkodni a levegőt.

Kár, hogy időnként összesorsolnak minket például a románokkal, hogy aranylábú focistáink megmutassák, mentalitásukkal (korántsem a tudásukkal), alibizésükkel hogyan is kell megalázni a nemzeti mezt, így egy egész nemzetet.

Ha ezt nem tehetnék meg, és mondjuk közpénzt sem nagyon vernének el ebben a szakágban, akkor gyakorlatilag minden mindegy is lenne, így viszont a tévé előtt való röhögés is kényszeredett önpusztításnak tűnik, mintsem valódi szórakozásnak.

Bazsó Bálint


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »