Az Emirátusok magánhadseregeket hoz létre Jemenben

Az Emirátusok magánhadseregeket hoz létre Jemenben

A jemeni kormány közlekedési minisztere Saleh Al-Gabwani egy sajtótájékoztatón azzal vádolta meg az Egyesült Arab Emirátusokat, hogy az különböző magánhadseregeket hoz létre az ország déli részén mégpedig azért, hogy megosztottság jöjjön létre a déli területeken. A jemeni miniszter ugyanis a sajtótájékoztatóval egy időben egy új kikötőt szeretett volna átadni Balhaf városában, melyet az Emirátusok alakulatai megszállás alatt tartanak.

A miniszter konvoját nem engedték be a kikötővárosba, ugyanis helyi milíciák zárták el az oda vezető utakat. Saleh Al-Gabwani ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a térségben több helyi és törzsi milícia jött létre. Ezek többségét pedig az Emirátusok hadserege képezte ki. A Szaúd Arábia vezette katonai koalíció, melynek az Egyesült Arab Emirátusok is a tagja, 2015 óta harcol az állítólag Irán által támogatott húszi milíciák ellen Jemenben. A jemeni kormány szerint azonban csupán instabil politikai és biztonsági helyzetet alakítanak ki, hogy így szerezzék meg az ország olaj és földgáz kincseit.

Hírdetés

A vád nem teljesen alaptalan, hiszen a szaúdi koalíció komoly magánhadseregeket hozott létre Jemenben. Ilyen alakulatok tartoznak az Emirátusok által felügyelt Déli Átmeneti Tanácshoz (STC) is, melyek a múlt hónapban a jemeni kormánycsapatokkal is fegyveres konfliktusba kerültek Adenben. A koalíció által kiképzett, úgynevezett Shabwa Különleges Erők alakulatai pedig már több földgáz mezőt is az ellenőrzésük alá vontak Dél-Jemenben.

A jemeni lakosságnak jelenleg a fegyveres konfliktuson kívül a kolera járvánnyal is meg kell küzdenie. A WHO adatai szerint az elmúlt 20 hét alatt 1 millió megbetegedést észleltek és eddig több mint 2000 ember halt meg a járvány következtében. AZ ENSZ jelentései alapján Jemen 25 milliós lakosságából körülbelül 22 millió fő humanitárius segítségre szorul. Közülük 11 millió számára nagyon sürgős lenne a segítség.

Orientalista.hu – Al-Isfahani, Al-Jazeera


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »