Az európai identitást védő hazafiak szembeszállnak a „migránsokat mentő” NGO-kal

Az olaszországi kikötőkből a Földközi-tengeren „bajba került bevándorlók” kimentésére induló, nem kormányzati szervezetek (NGO-k) üzemeltette hajók megállításán fáradozik az Identitás Generáció néven ismert nemzetközi mozgalom, az olasz és osztrák aktivisták Védd meg Európát! (Defend Europe) címmel pénzgyűjtési kampányt indítottak saját flotta létrehozására – jelentette az olasz sajtó.

Lorenzo Fiato, az egyebek között Európát az “iszlamizálódástól” védeni kívánó mozgalom olasz szóvivője az Ansa olasz hírügynökségnek elmondta, hogy a kezdeményezés a migrációtól közvetlenül érintett Olaszország és a vele szomszédos Ausztria csoportjaitól indult, de “a tömeges bevándorlást egész Nyugat-Európa közös problémájának tartjuk”.

Hozzátette: a pénzgyűjtési akció révén hajókat akarnak vásárolni, professzionális legénységgel, valamint a források jogászokra, ügyvédekre is kellenek az NGO-k elleni fellépésük esetleges jogi következményei miatt.

A Defende Europe honlapja szerint a felajánlások már megközelítették az 50 ezer eurót. A honlapon az olvasható, hogy a “bűnöző” NGO-k azért gyűjtenek pénzt, hogy hajóikkal “a líbiai partokon összeszedjék” a migránsokat: “céljaik elérésére még az embercsempészekkel is együttműködnek (…), a nemzetközi emberkereskedelem és a migráció üzletének részei, itt az idő megállítani ezeket a bűnözőket!”.

Lorenzo Fiato kijelentette, nem a már migránsokkal teli mentőhajókat, hanem a kikötőkből induló üres hajókat igyekeznek “zavaró” akciókkal feltartóztatni, megakadályozva, hogy eljussanak odáig, ahol a mentést elvégezhetik.

Hírdetés

Lassítani, követni, blokkolni akarjuk a kikötőkből induló NGO-hajókat, mivel ha ezek nem lennének, a tömeges migrációval a líbiai hatóságoknak kellene foglalkozniuk – mondta Lorenzo Fiato. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a migránsokkal teli hajók azért szállnak tengerre Líbiából, mivel tudják, hogy “úgyis megmentik őket”.

Az Identitás Generáció olasz és osztrák csoportjainak első akciója május 13-án volt a szicíliai Catania kikötőjében, ahol a mozgalom négy aktivistája egy bérelt hajóval az SOS Méditerranée nem kormányzati szervezet Aquarius mentőhajóját próbálta leállítani, amíg az olasz parti őrség közbe nem avatkozott.

A kampány neve, egyetlen betűkülönbséggel, a Defende Europa névvel ismert közösségi oldalt idézi, amely az EU-ellenes, radikális európai politikai pártok híveit tömöríti. Twitter-fiókjuk nyitólapján a röszkei határzárt ostromló migránsok felvétele látszik

A Földközi-tenger nyugati medencéjében kilenc NGO hajói mentik a bajba jutott migránsokat. Nem mindegyik szervezet van Olaszországban bejegyezve, de mindegyik a dél-olaszországi partokra viszi a mentett embereket. Tavaly az Olaszországba érkezett több mint 181 ezer emberből az NGO-k hajói mentettek ki több mint 46 ezret.

mti


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »