Az MKP elnöke az új pártsajtó előfizetésére biztat

Az MKP elnöke az új pártsajtó előfizetésére biztat

Az új pártmédiumot maga az MKP elnöke, Menyhárt József reklámozza, terjesztését pedig az MKP központi és járási titkárának frissen alapított cége végzi. 

“Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam az újonnan megjelenő MAGYAR7 című hetilapot, (…)  Segít eligazodni a világban, megérteni a körülöttünk zajló folyamatokat., erősíti az együvé tartozást, és megakadályozza, hogy bárki saját egyéni érdekeitől vezérelve rossz irányba terelje a közösségi folyamatokat. (…) Szeretném Önt arra biztatni, hogy fizesse elő a MAGYAR7 című hetilapot!”

Menyhárt: Segít eligazodni

Ezekkel a szavakkal reklámozza a Magyar Közösség Pártjának elnöke a múlt héten indult új hetilapot. Az MKP-hoz köthető új pártsajtó 1,5 millió eurós támogatással indult, működését a Pro Media Alapítványon keresztül a magyar kormány támogatta.

Menyhárt József tavaly nyáron jelentette be az új pártsajtó elindítását, majd amikor ez bekövetkezett, ő maga nehezményezte az MKP-pártsajtó megnevezést.

Most a második lapszámhoz csatolt levélben már maga az MKP elnöke biztat a lap előfizetésére, hogy az olvasó “eligazodhasson a világban és megértse a körülötte zajló folyamatokat.” A levél nyelvezete egyébként igazodik a hetilap főszerkesztőjének múlt heti vezércikkéhez, mely szintén a párt és az új pártmédium kapcsolatának jele.

Maga az MKP terjeszti

A MAGYAR7 hetilap május elején jelent meg először, és három regionális mutációban láthatóan fokozatosan az MKP eddigi pártközlönyének, az időközben megszűnt Hírvivőnek a szerepét is átveszi.

A MAGYAR7 terjesztésében a Körkép.sk információi szerint az MKP járási titkárai, fizetett alkalmazottai is részt vesznek. Többek között az alig pár hete, 2018. április 12-én bejegyzett H&K Plus Kft., melynek két alapítója Varga Hajnalka, az MKP központi titkára, valamint a párt Galántai járási titkára, Kajos Katalin.

Körkép.sk/KZS

További ajánlott írásunk:


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »