Az MSZP felfedezte a Székelyeket

Az MSZP felfedezte a Székelyeket

Az MSZP úgy van a hazafiassággal, mint a baloldalisággal: a választások előtt hirtelen mindig felfedezi, hogy neki ilyenje is van. A szegfűsöknek ez már évtizedek óta rutinból megy. A liberálisoknak viszont egyelőre még tanácsadót kell fogadni a magyarsághoz. Gyurcsánynak nincsenek ilyen gondjai: az ő szemében minden csak termék.

A képen Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke látható. Egy székely zászlóval. Csak sajnálni tudom az MSZP központi apparátusának munkatársait, amikor megbízásba kapták, hogy szerezni kell egy ilyet a spontán képhez.

Mert ugye először is ki kell deríteni, hogy kik azok a székelyek. Az MSZP-nél csak okos emberek dolgozhatnak, így gondolom kapásból utánanéztek a dolognak a google-ban. Azonban az a világ minden könyörgéséért sem adott ki semmi használhatót. Akkor megpróbálták ugyanezt beírni elipszilonnal, úgy már könnyebben ment…

Ezután hívták a pártigazgatót, hogy mekkora zászló kell? Az mondta, hogy a politikai helyzet ugyan nagyot diktálna, de most kicsi a keret, így a székelységgel való szolidaritást is ehhez mérik. Közlemény lesz sok, az internet-előfizetésbe az belefér, a székely zászlóból viszont hozzák a legkisebbet.

Jó, mindez persze csak vicc. Molnár Gyula biztosan tart egy ilyet otthon, és természetesen abban sem kételkedem egy percig sem, hogy együtt dobog a szíve az erdélyiekkel.

Azt viszont kissé képmutatónak érzem, hogy pártjának valamiért csak a választások környékén jut eszébe – baloldalisága mellett – a hazafiassága.Most akár hagyhatjuk is a kettős állampolgárságról szóló népszavazást, régen volt. De valahogy, amikor elkezdték kitűzni a székely zászlókat a magyar önkormányzatokra, iskolákra, otthonokra – ők kórusban sikítottak nacionalizmust, és követeltek dupla mennyiségű uniós csillagosat.

Rémlik előttem Kunhalmi Ágnes, az MSZP mostani kampányarca is, amint a Parlament ablakából EU-kéket lobogtat. Amely hihetetlenül vagány performanszra kirendelték az egész libbal sajtót. Most meg sikerült egy mobilos képet készíteni, és felrejteni a facebookra? És ilyenkor merre rikoltozik maga Ágika? 

Apropó facebook-poszt. A székelyeket zászlójuk mellé akasztó román miniszterelnöki nyilatkozatra reagálva Szanyi kapitány megint egyénit alkotott. Idézem: „Elmebeteg nyilatkozat. 😞 Kompromisszum: egyik se lógjon! 😉” 

Hát, ez is egy érdekes megközelítés… és főleg roppant elvszerű. 

Rendben, ez még mindig több, mint amit a liberális kollegák tudnak. Ők ezt az egész Erdély-székely problematikát valami gyanús dolognak tartják. Románia már uniós tag – ami ugye az ég egy adta világon mindenre megoldás – akkor meg mire ez az egész ottani rinya? Meg politikus dolog ilyen piszlicsáré ügyeken összeveszi a szomszéddal? Különben, és egyébként is, nem ezek a székelyek provokálnak ott?

Ekkor jön a külföldi kampánytanácsadó, és ábrákon, színes-szagos grafikonokon bemutatja nekik, hogy Magyarországon magyarok szavaznak, és így nekik fontos ez a magyar dolog. Ez mindenkit kicsit meglep, de hát a szakember csak tudja, mit mond. Így gyorsan ők is elkezdenek nyilatkozatokat kiadni.

Gyurcsány Ferenc ilyesmivel nem foglalkozik. Az ő szemében minden csak termék. Tisztában van vele, hogy nincs az a határon túli magyar, aki ép ésszel rá szavazna. Akkor meg minek erőltesse magát?

Sokkal jobb üzlet kihasználni őket! Van idehaza 15-20 százaléknyi „érdekes erkölcsű” választó, aki szerint az erdélyi, kárpátaljai avagy vajdasági és felvidéki magyaroknak más dolga sincs, mint rajtuk élősködni. Gyurcsány ezeknek egy részét akarja megszerezni azzal, hogy a határon túliakat gyalázza.

Ez az ő természetes közege.

Fotó: facebook.com

Máté T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »