Az óév végéig negyvenen fagytak meg Magyarországon, közülük tizennyolcan fűtetlen otthonukban hűltek ki

December második felében csaknem háromszor annyian hűltek ki fűtetlen otthonukban, mint ahányan közterületen, a szabad ég alatt.

– Az óév végéig negyvenen fagytak meg Magyarországon, közülük tizennyolcan fűtetlen otthonukban hűltek ki – tájékoztatott a Magyar Szociális Fórum az újév első napján.


Nem kell ide út széle sem

December második felében csaknem háromszor annyian hűltek ki fűtetlen otthonukban, mint ahányan közterületen, a szabad ég alatt. A Magyar Szociális Fórum szerint a tragédia hátterében az áll, hogy sok embernek választania kell, egyen vagy fűtsön-e, mert mindkettőre nem futja a szerény jövedelemből. Elsősorban a magányosan élő, magukra maradt idős emberek életét fenyegeti a zord időjárás.

A tények arra utalnak, hogy a szociális ellátó rendszer sok kívánni valót hagy maga után, ezért a Magyar Szociális Fórum a lakosságtól kér fokozott segítséget. Arra kéri az embereket, hogy jobban figyeljenek oda és segítsenek a nehéz körülmények között élőkre, különösen az egyedül élő idős emberekre. Legfőképpen az érintettek szomszédjait kéri fokozott segítőkészségre.

Szolidaritással életet lehet menteni – hangsúlyozza az emberjogi szervezet. Ősztől december közepéig 25-en szenvedtek fagyhalált, december közepe óta pedig tizenöten hunytak el, köztük öt nő. Az év végéig nyolcra nőtt a megfagyott nők száma, és 32-re a férfiaké.

Az áldozatok 45 százaléka (18 fő) saját fűtetlen otthonában lelte halálát, 37,5 százalékuk (15 fő) a szabad ég alatt, 17,5 százalékuk (7 fő) pedig kórházba szállításuk közben, illetve odaérkezésük után halt meg, mert már nem tudták őket megmenteni.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »