Az oltásellenes szülők hátráltatták az ellátást, most az orvosokat hibáztatják gyermekük halála miatt

Az oltásellenes szülők hátráltatták az ellátást, most az orvosokat hibáztatják gyermekük halála miatt

A Chemtrail- és laposföld-hívő férfi már mindenkit megvádolt a gyermek halála miatt, miközben a vizsgálatok kimutatták, hogy a kisfiú halálát a K-vitamin hiánya okozta agyvérzés, valamint a kései orvosi ellátás okozta.

Az Oltáskritikus Életvédők Szövetségének alapítója elmondta, hogy a kisfiú halála napján 2013. január elsején egy ismerősüknél szálltak meg, mivel lakásukban fűtésproblémák adódtak. Amikor a gyermek rosszul lett, apja éppen távol volt, mert a lakásukban lévő problémát próbálta elhárítani. Vendéglátójuk orvost akart hívni a másfél hónapos csecsemőhöz, de az anya férje engedélye nélkül ezt nem engedte, ezért felhívták L. Csabát, aki a vádirat szerint megtiltotta, hogy a hathetes gyermekhez kihívják az ügyeletet.

Ki a felelős?

Az Index beszámolója szerint az ügyész az igazságügyi szakértők véleményére hivatkozva azt mondta, hogy az agyvérzés, ami később a gyermek halálát okozta K-vitamin hiánya miatt alakult ki, amit a csecsemő a legálisan történő otthonszülés után nem kapott meg. Leglényegesebb elemnek azonban azt tartotta, hogy miután a gyermek többször is sugárban hányt, a szülők nem fordultak azonnal orvoshoz, pedig időben végzett szakellátás esetén esélye lehetett volna a túlélésre.

Amennyiben elmulasztják a K-vitamin beadását, az csecsemőknél súlyos esetben agyvérzéshez, gyomor- vagy bélrendszeri vérzéshez is vezethet. A szülők állításának, miszerint őket erről nem tájékoztatták, ellentmond a szülésnél segédkező bába és orvos vallomása is. De nem ez az egyetlen ellentmondás az esetben. Az apa ugyanis az agyvérzés kialakulására több magyarázattal is előállt.

  • Az egyik szerint a kiérkező ügyeletes orvos durrantotta szét a baba két fejvénáját, mikor nem tudta beadni neki az infúziót,
  • egy másik szerint a mentőautó a kátyús úton akkorát zökkent, hogy a kisbaba tarkója beütődött a hordágyba,
  • de a férfi még azt is feltételezte egy korábbi videóban, hogy vendéglátójuk direkt romlott étellel kínálta feleségét, ami az anyatejen keresztül a baba szervezetébe jutott és ez okozta a rosszulléteket,
  • Hírdetés

  • valamint a vérzékenység okaként a bárium-mérgezést sem zárta ki, ami a chemtrail-repülőgépek következtében kerülhetett a levegőbe.
  • Ezzel szemben az érintettek elmondása szerint L. Csabára még majdnem kihívták a rendőrséget és a gyámügyet is, mert

  • szerinte az ügyeletes orvos rosszul írt fel egy adatot, ezért belejavított papírjaiba,
  • majd nem akarta, hogy mentővel szállítsák kórházba a csecsemőt, ezért ütni, rúgni kezdte a mentőautót,
  • a kórházban pedig nem akarta engedélyezni az orvosoknak a gerinccsapolást, a CT-t, valamint a röntgenvizsgálatokat.
  • A házaspárnak az orvosok felvetették, hogy a baba gépekről való lekapcsolása után fontolják meg, hogy felajánlják a szerveit de ebbe nem egyeztek bele. Később L. Csaba azt állította, hogy ekkor jött rá, hogy a gyermek szervkereskedelem áldozata lett. Ezt a nézetét azonban a mai tárgyaláson már nem tartotta fent.

    A tárgyalássorozat júniusban tanúmeghallgatásokkal folytatódik.

    (Képünk illusztráció)


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »