„Az osztrák közszolgálat propagandával támadja Orbán kormányfőt”

„Az osztrák közszolgálat propagandával támadja Orbán kormányfőt”

UNZENSURIERT

Ezzel a címmel számol be a „Cenzúrázatlan” nevű osztrák hírportál arról, hogy Ernst Gelegs, az ORF, az osztrák közszolgálat budapesti tudósítója (az egyik legmocskosabb patkány, akit a médiavilág idehányt) március 26-án  az Ö1 reggeli műsorában budapesti tudósítását („Magyarország kulturális színpada az Orbán-rezsim alatt”) e szavakkal vezette be:

„Orbán és pártja valamennyi, eredetileg demokratikus intézményt uralnak. A médiát messzemenően gleichschaltolták. Még a művészeti- és kulturális alkotásnak is a kormányvonalhoz hűnek kell lennie”.

A cikk azután bemutatja, hogy a hangulatkeltő féreg kifejezései, mint a „rezsim” és „gleichschaltolás” mit jelentenek.

A (nem igazán liberális kontroll alatt álló)  Wikipédiából idézi a kifejezések meghatározását. A „rezsim” mindenek előtt a nem  demokratikus, irányított uralmi rendszereket, mint a diktatúrákat és a puccsal létrejött kormányokat jelenti, míg a „gleichschaltolás” nemzeti szocialista terminológia.

/Lehet, hogy Alföldi Róbert és a többi, közpénzen eltartott fejébe virtuálisan még egy jancsiszöget kellene beverni, hogy ne hazudjanak az Ernst Gelegs-féle patkányoknak. Hogy álnaívan fogalmazzunk, mintha nem tudnánk, hogy Alföldi, Schilling, Fischer Iván és a többi szarházi nyugati imádottjaiknak őszintén elmondják: „ne hülyéskedjetek, ez a kormány akkora barom, hogy eltart bennünket, esküdt, őt mocskoló ellenségeit. Ilyen kretének a világon máshol nincsenek”./

Aki a bűzpatkányról némileg behatóbban szeretne tájékozódni, itt megteheti:

 

OSZTRÁK KÖZSZOLGÁLATI HAMISKÁRTYÁSOK KÖNYVE „ORBÁNFÖLDRŐL”

 

A kötet egyetlen meglepetése: a szerzők titokban osztrák nacionalisták

 

Tavaly az év vége felé igen pompázatos kiadásban jelent meg két osztrák közszolgálati újságíró, Roland Adrowitzer és Ernst Gelegs fotókkal teli könyve Magyarországról Szívélyes üdvözlettel Orbánföldről címmel az osztrák Styria Premium kiadónál.

Adrowitzer az osztrák közszolgálati ORF külföldi tudósítói irodájának vezető riportere. Ernst Gelegs 14 éve tudósítja az ORF-et Budapestről, ahol a vezetése alatt álló iroda az ORF kelet-európai irányítója.

 

A magyar nyilvánosság kevésbé ismeri a külföldön megjelent, rólunk szóló könyveket, mint az ilyen cikkeket. Azok tartalma és vonala, akár a rólunk írt „tudósításoknak”, előre megjósolható. Pestiesen szólva, már a könyökünkön „jenki”.

Márpedig e kötetek hatását sem szabad alábecsülni, ugyanis ezek ott maradnak a polcokon.

 

Olyan könyvekről és könyvbeli írásokról van szó, amelyek szerzői Paul Lendvai újságíró, Karsai László holokausztkutató, Magdalena Marsovszky antiszemitizmuskutató és külföldi társaik ilyen címekkel: Magyarország: a nacionalizmus boszorkánytanulója; Nyíllal, kereszttel és koronával – nacionalizmus és autoriter válságkezelés Magyarországon; Eljátszott országom; Magyarország a demokrácia és a tekintélyuralom között, avagy Gregor Mayer és Berhard Odehnal, a Magyarországot módszeresen és rendszeresen támadó újságírók Felvonulás: jobboldali veszély Kelet-Európából című, Paul Lendvai előszavával ajánlott kötete.

 

E könyvek – amelyek közül néhányat Magazinunkban korábban már ismertettünk –  fő tematikája a címekből ordít. Lényegük: megálljt kell parancsolni annak a ragályos, Európát fenyegető diktatúrának (jobb esetben tekintélyelvű uralomnak), amely nálunk tombol és amelynek fő elemei az antiszemitizmus, cigánygyűlölet, a sajtószabadság hiánya, a végletekig vitt nacionalizmus, az elavult keresztényi eszmék hajszolása. Azzal a mementóval, hogy csak az ne dobjon kötelet a magyar miniszterelnök  és kormánya nyakába, aki elfelejtette a történelmet.

 

Továbbá: a kormánypárt és a szélsőjobboldali Jobbik között nemhogy különbség nincs, hanem „A valóságban a Fidesz ülteti át a gyakorlatba a Jobbik politikáját”, vonja le a tanulságot Karsai László egyetemi tanár egy Jobb Magyarországért címen megjelent, franciára fordított esszéjében, ahogyan az a Populizmusok – a demokrácia visszája nevet kapott, 2012-ben kiadott kötetben olvasható.

 

„Orbán a nagy-Magyarország és revansista kártyával játszik”, áll Heribert Scheidel osztrák szélsőjobboldal-kutató 2011-ben Bécsben megjelent A szélsőjobb Európában című könyvében, ahol az igazság oly mély és tiszta kútjaiból idéz, mint a Magyarországot folyamatosan antiszemitizmusa miatt támadó ausztriai Karl Pfeifer, az említett Magdalena Marsovszky és társai. Hasonlóan elfogulatlanul tiszta, és rendszeresen felhasznált források még Halmai Gábor  alkotmányjogász, Kis János, az SZDSZ egykori alapítója, Kende Péter szociológus, Eörsi Mátyás volt SZDSZ-es prominens és társaik.

 

A felsorolt köteteket nem csak a téma, a vonalvezetés és az egyoldalú forráskezelés az, ami összeköti, de – szintén az idegen nyelven megjelent cikkekhez hasonlóan – a tabuk is. Így a nemzetközileg ismert SZDSZ-es figurák – Konrád György, Haraszti Miklós és társaik – korábbi politikai, kizárólag az SZDSZ-ben viselt funkcióik totális elhallgatása és független értelmiségnek történő beállítása. Az omerta vonatkozik arra is, hogy a szocialisták liberális szövetségesükkel együtt nem csak korruptságuk miatt kaptak ki oly csúfosan 2010-ben, hanem 2006 ősze miatt is. Amit Paul Lendvai a Népszabadságban tavaly január 3-án így ismert el – de csak magyarul: „Orbán 2010-es kétharmados győzelme a 2006-os véres őszben fogant”.

 

Most pedig egy műfajbeli törés következik e recenzióban. Mégpedig a nálunk dolgozó külföldi tudósítókról nyert személyes benyomásaim közzététele miatt, mert az oly éles fényt vet természetrajzukra. Ami azt mutatja, hogy ők Budapesten – néhány igen tiszteletre méltó kivételtől eltekintve – olyan tulajdonságokat öltenek, amelyek éppen ellenkezője azoknak, mint amelyek révén megismerszenek nem a jó, de bármilyen, hivatalból kíváncsi újságírók. A rajtuk oly sokszor számon kért tárgyilagosság olykor teljes hiányáról már nem is szólva.

 

Majdnem pontosan tíz évvel ezelőtt a HIPA, a nálunk akkreditált külföldi tudósítók szervezete – rendkívüli bátorságot tanúsítva – sajtóreggelire hívott meg, amelynek Kester Eddy, a Financial Times tudósítója volt a házigazdája.

Végre lehetőségem volt őket kérdezni.

Megkérdeztem az asztalnál ülőket, meg szeretnének-e ismerkedni egy hivatalában lévő legfelsőbb bíróval, aki elmondaná, miként döntenek egy-egy, az uralkodó kormánynak fontosabb ügy kimeneteléről azzal, hogy mely tanácsnak szignálják ki annak tárgyalását.

Mint számítottam rá, leleplezték önmagukat.

Egyetlen kíváncsi újságírói  kéz sem emelkedett magasba.

 

Majd az asztalra tettem 2 hatalmas és egy vékony dossziét. A két vaskos irattartó azon tudósításokat tartalmazta, amelyekben az asztalnál ülők és kollégáik az első Orbán-kormányt támadták. A vékony irattartó a Medgyessy-éráról írt tudósításaikat fogta össze. Azzal a kihívással fordultam hozzájuk, hogy találomra emeljenek ki a két vastag dossziéból bármely olyan, az Orbán-kormány ellen írt cikket, amely nem elsősorban ellenzéki forrásra – politikus, értelmiségi, elemző, stb. – hivatkozik, míg a Medgyessy-kormány idején írtakból  olyat, amelynek fő forrásai szintén ellenzékiek lennének. Ezt a kihívást is néma csönd követte.

 

Akkor bezzeg volt nálunk sajtószabadság: a közszolgálati televízióban a Baló György által javasolt szőnyegbombázást a 2002-es kormányváltás után azonnal  végrehajtották. A tévé reggeli műsorában, a Nap-keltében Aczél Endre és a kommunista érának az 1990-es fordulat után percek alatt mintaszerű neoliberálissá vált figurái terpeszkedtek, akik végtelen kéjére fizikai likvidálással is fenyegették akkor a képernyőn az ellenzéki újságírókat, néhányukat 2006-ban  meg is verve.

 

De visszatérve az Adrowitzer-Gelegs könyvre: annak borítóján lévő fotón Orbán Viktor látható, amint 18 magyar zászló előtt (Magyarország esetében már ez is halálos bűn) tart előadást egy teremben. A borító jobb alsó sarkában vörös téglalapban az ORF fehér betűi.

 

A kötet tele beszédes fotókkal. Nemzeti zászló, jobbikos képviselők, Nagy-Magyarország térképe, fajtiszta magyar kutyák, kilónként 1860 forintba kerülő Tarjáni csemegekolbász, Árpád vezér (a hazai másik oldal „cikis dolgainak” teljes tára) és persze a miniszterelnök számos fotója. Csak a kisüsti és a Fradi hiányzik.

De karikatúra is látható a miniszterelnökről, amint a térdre hullott, pitiző médiamunkások hátán taposva, Drakula-fogait vicsorgatva, csikós ruhában csattogtatja ostorát, lajbijára az Orbán szó hímezve, szütyőjére pedig Paul Lendvai Eljátszott ország című könyve akasztva. Felirat: A magyar sztyeppén.

 

A szerzőpáros szövegében alkalmazott jelzők is magukért beszélnek. Lapunk folyamatosan „kormányhű”. Az Orbán-kormány „nemzeti konzervatív”, ami a való német nyelvű világ olvasatában elmarasztaló olvasatú.  E jelzők egyfajta elmaradhatatlan „epitheton ornansként” jelennek meg, egy oldalon akár többször is, a sulykolás szándékát sejtetve.

 

Ugyanakkor a köztudottan egy MSZP által létrehozott alapítvány résztulajdonában lévő Népszabadság, vagy a 2002-2010 között vezércikkeiben kivétel nélkül minden nap csak az ellenzéket támadó Népszava – a valódi értelemben is pártbrosúra szerepét vállaló neoliberális lap – egyszer nem szerepel a pártfüggő jelzővel.

 

Most pedig egy bizonyíték arra, hogy a címben szereplő „osztrák közszolgálati hamiskártyások” kitétel nem légből kapott.

 

A tisztességtelen újságírásnak vannak fokozatai. De minden bizonnyal nehezen támadható az az állításunk, hogy az etikai lejtő vége felé járunk,  amikor egy újságíró célpontja szövegét idézőjelbe téve  meghamisítja. Azért, hogy a saját szája íze szerint adja vissza azt, amit nem talál kedvére valóan riasztónak az elrettentésként idézett szövegben. Hazai pályán ez a balliberális oldalon nem ritka. Ezt tették a nemzetközileg is terjesztett kétnyelvű kötetetek, amelyek évente jelentek meg a magyarországi antiszemitizmusról, Vince Mátyás volt MTI-s vezérigazgató, Gerő András, a Habsburg Intézet igazgatója és Varga László levéltáros szerkesztésében, a B’nai Brith Első Budapesti Páholyának („Lodge”) budapesti kiadásában. Azért, hogy Nancy Brinker Goodman amerikai nagykövettől kezdve a nemzetközi sajtónak is bizonyítsák a magyar jobboldal antiszemitizmusát.

 

Márpedig Gelegs-ék is ezt a taktikát használták. Viviane Reding uniós igazságügyi biztos és az Orbán-kormány közötti harcra térve így írnak:

Reding asszony ezzel /Magyarország szavazati joga elvételének javaslatával/ a magyarországi Orbán rajongók ősellenségévé válik. Szinte naponta gyalázzák a rettenhetetlen EU-igazságügyi biztos asszonyt a kormányhű lapok. A rágalmazások eddigi csúcspontja az volt, hogy a jobboldali nemzeti „Magyar Nemzet” napilap azt állította róla, hogy „egy titkos angliai ülésen” kijelentette, minden alkalmat megragad, hogy Orbán Viktort a nyilvánosság előtt diszkreditálja 2014 áprilisi újjáválasztása megakadályozása érdekében. Az újság „titkos forrásokra” hivatkozik.

 

Csakhogy Gelegs-ék hazudnak. Lapunk nem „titkos forrásokra”, hanem  egy „magát megnevezni nem kívánó” forrásra, az Európai Bizottság egy olasz alkalmazottjára hivatkozott. Aki – mily csoda – állását nem akarta önként feladni azután, miután elmondta nekünk, amit megtudott arról, hogy mit mondott Viviane Reding a zárt ajtók mögött tartott Bilderberg-konferencián. Amelynek nevét a szerzőpáros elfelejti megemlíteni, talán azért, mert az osztrák olvasók pontosan tudják, hogy az e konferencián elhangzottak valóban „titkosak”. Az már csak apróság, hogy Reding nem azt mondta, amit Gelegs a fentiekben állít, hanem azt, hogy kifejezetten az idei magyar választások legitimitását fogja szövetségeseivel aláásni.

 

A „magát megnevezni nem kívánó forrásra” egyébként újságírók rutinszerűen hivatkoznak. Mint Gelegs-ék. Például  akkor, amikor azt az információjukat osztják meg hiszékeny olvasóikkal, hogy nálunk „A gazdasági növekedés 2013-ban – ha jól alakul a helyzet – plusz/mínusz nulla lesz.”

 

Miután bebizonyítottuk, hogy a két osztrák közszolgálati szerző hamisító, könyvük tartalmának további ismertetésétől eltekinthetünk.

 

De hogy valami jót is írjunk róluk: a két ember igazi osztrák nacionalista. Védik a zsebszerződéssel illegálisan magyar földhöz jutott osztrák parasztokat. „Igaza van, vagy nincs igaza, a hazám” alapon.

 

Ebben tanulhatnának tőlük a hazai balliberális újságírók, akik e vitás kérdésben is a mások, az osztrákok érdekeket védik.

 

(Lovas István, Magyar Nemzet hétvégi Magazin, 2014-01-25)

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »