Az utolsó gyermekorvos is felmondott, de Orbán Viktor a lovakról beszél

Az utolsó gyermekorvos is felmondott, de Orbán Viktor a lovakról beszél

A lovardát azért újíthatta fel 3,2 milliárd forintból a kormány, mert egy példaértékű polgári kezdeményezéssel sikerült megmenteni a pusztulástól – mondta, és hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Lovarda méltó helyet biztosít a versenyzőknek.

A kormányfő szavai szerint a magyarokban megmaradt a lovas nemzeti lelkület.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy kormány és a lovas világ jó lóra tett, amikor szövetségre lépett egymással.

Eközben Sátoraljaújhelyen az Erzsébet kórházban felmondott az utolsó gyermekorvos is, így a beteg kicsiket vagy az összevont háziorvosokhoz kell vinni, vagy pedig át Miskolcra.

Hírdetés

„Intézményünk Csecsemő és gyermekosztályán, valamint a gyermekszakrendelésen a betegellátás 2018. február 23. 8:00 órától, személyi feltételek hiánya miatt határozatlan ideig szünetel” – közölte a kórház.

Úgy tűnik, hogy:

A kórházat azért nem segítette ki 3,2 milliárd forinttal a kormány, mert nem volt egy példaértékű polgári kezdeményezés, amivel sikerült megmenteni a pusztulástól – mondhatta volna, és hangsúlyozhatta volna azt is, hogy az Erzsébet kórház nem biztosít méltó helyet a beteg magyar gyermekeknek.

A kormányfő szavai szerint a magyarokban megmaradt a túlélés iránti lelkület.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy kormány és az egészségügy nem tett jó lóra, amikor szövetségre lépett egymással.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »