Babis a második fordulóban is Zemant támogatja

Amennyiben Milos Zeman ellenfelei az elnökválasztás második fordulójában összefognak, akkor “valóban olyan erősek lehetnek, hogy veszélyeztethetik a jelenlegi államfő pozícióját” – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök vasárnap a Prima kereskedelmi televízióban közvetített interjújában, hangsúlyozva, hogy az elnökválasztás második fordulójában is Zemant támogatja.

A kormányfőnek meggyőződése, hogy a jelenlegi elnök első fordulós ellenfelei között “egyik sem olyan személyiség, mint Milos Zeman”.

Andrej Babis Zeman támogatását egyebek között azzal indokolta, hogy a jelenlegi államfő “nagyon határozottan védi Csehország érdekeit, radikálisan fellépett az illegális migráció és az iszlám terrorizmus ellen”.

A cseh elnökválasztás hétvégi első fordulóját Milos Zeman nyerte 38,6 százalékos támogatottsággal, míg a vele második körbe jutott Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt elnöke 26,6 százalékot kapott. Zemanra 1,99 millió, Drahosra 1,37 millió ember szavazott.

A győzelemhez szükséges több mint 50 százalékos támogatást a kilenc jelölt közül senki sem kapott, ezért január 26-án és 27-én második fordulóra kerül sor, amelyben az nyer, aki egyszerű többséget szerez.

Az első fordulóban vesztes hét jelölt közül négy felszólította híveit, hogy a második fordulóban Jirí Drahosra szavazzanak, míg egy jelölt Zeman támogatását javasolta. A prágai sajtó szerint ha a választók valóban hallgatnának rájuk, akkor az új államfő Jirí Drahos lehetne. Ugyanakkor nagyon kérdéses, hogy milyen motivációk alapján fognak szavazni az emberek a második fordulóban – véli a prágai sajtó.

Ami a parlamenti pártokat illeti, Andrej Babis kormányfő, az ANO mozgalom elnöke vasárnap ismételten megerősítette, hogy ő  újra Zemant fogja választani. Tomio Okamura, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) elnöke szintén Zeman támogatására buzdította híveit. Hasonlóan nyilatkoztak a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), valamint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) vezetői is. Az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke hétvégi kongresszusán Jirí Drahos támogatására szólította fel a közvéleményt. Drahos támogatása mellett emelt szót a jobboldali TOP 09 párt és a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) párt is.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »