Babis: ha a kormány most nem kap bizalmat, lemond

Amennyiben a kisebbségi cseh kormány szerdán nem kap bizalmat a parlamenti alsóházban, január 17-én benyújtja lemondását – közölte Andrej Babis miniszterelnök Prágában a parlamenti ülés délutáni szünetében újságírókkal.

Babis azt mondta: nem zárja ki, hogy a második kísérletben koalíciós kormány is alakulhat, bár ő személyesen a politikailag egyszínű kabinetet részesítené előnyben.

“Jobb egy kisebbségi kormány mások támogatásával, de ha ez nem fog menni, akkor másoknak is felajánljuk a kormányban való részvételt” – mondta Babis újságíróknak. Leszögezte: készen állnak a koalíciós kormányzásra is, minden a helyzet további alakulásától függ.

Milos Zeman államfő már jelezte, hogy a mostani kudarc esetén a második körben szintén Babist bízza meg kormányalakítással, bár bizonyos feltétellel.

“Azzal számolok, hogy Andrej Babis rendszeresen tájékoztatni fog tárgyalásai állásáról. Abban a pillanatban, amikor azt mondja, hogy megvan a legkevesebb 101 biztos támogató, akkor miniszterelnökké nevezem ki” – jelentette ki az államfő a képviselőházban megtartott rövid sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva. Kijelentését nem pontosította.

Babis kifejtette: elsőként a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD) kíván tárgyalni az új kormányról, mert az már kifejezte tárgyalási hajlandóságát. Ugyancsak tervben van egy találkozó a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal. Tomio Okamura, az SPD elnöke ismételten jelezte, hogy szívesen részt venne a kormánykoalícióban, de ezt Babisék egyelőre elutasítják. A többi párt ebben a témában még nem nyilatkozott.

A kétszáz fős parlamenti alsóházban a tavaly októberi parlamenti választás győztesének, a Babis vezette ANO mozgalomnak csak 78 képviselője van, ami nem elég a kormányprogram elfogadásához. A további nyolc parlamenti párt előre jelezte, hogy nem szavaz bizalmat a kisebbségi kormánynak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »