Bálintok és Valentinok

A Valentin-nap hátterében sokkal több áll, mint gondolnánk. Austin Dominic Litke OP feltárta az ünnep történetét, ennek nyomán közöljük alábbi cikkünket.

A 14. században élt neves költőnek, Geoffrey Chaucernek szokták tulajdonítani Szent Bálint (Valentinus) napjának összekapcsolását a szerelemmel: Szent Bálint napján minden madár társat választ – fogalmazhatnánk meg némi magyaros áthallással Chaucer szavait a Madárparlament című művéből. A valóság feltehetően az, hogy nem maga Chaucer kapcsolta össze a Bálint-napot a párválasztással, csak az ő művében maradt fönn az első erre való utalás.

Állítólag Chaucer fenti sorából ered a számtalan Szent Bálinttal kapcsolatos legenda és hagyomány, melyek szerint a szent titokban összeadott keresztény fiatalokat a császári tiltás ellenére, és akiknek segített, azoknak egy „Valentinodtól” („From your Valentine”) szövegű kis kártyát adott. Ezekben  a hagyományokban több Bálint nevű szent története keveredik össze; a 269-ben vértanúhalált halt Bálintot, akinek februárban van az ünnepe, gyakran azonosítják Terni püspökével, aki kicsit később halt meg, és akiről július 30-án emlékezik meg az Ortodox Egyház. A gyér történelmi adatok miatt 1969-ben a Katolikus Egyház kivette Bálintot az általános Calendarium Romanumból, ünnepét meghagyva a helyi egyházak számára lehetőségként; február 14-én megemlékezhetünk róla a szent mártírok között.

A legendákkal szemben a február 14-én ünnepelt, a 3. században élt római papról, Valentinusról/Bálintról rendelkezésünkre álló adatok egy szót sem szólnak szerelemről, viszont elég egyértelműen állítanak más dolgokat: egyrészt azt, hogy tanúságot tett a császár előtt Krisztus igazságáról és a római istenek hamisságáról, másrészt azt, hogy visszaadta az egyik római főtiszt fogadott lánya szeme világát. Ezeket a történeteket a középkor egyik „bestsellere” őrizte meg számunkra: a 13. századi Legenda Aurea, a domonkos Jacobus de Voragine legendagyűjteménye; Szent Valentinus története azonban sokkal korábbról ered, a vele együtt vértanúhalált szenvedő Szent Máriusz és Márta történetéből.

A beszámolók szerint II. Claudius császár parancsára Bálintot elfogták, és számonkérték rajta, mit is gondol a római istenekről. Bálint így felelt: „Ha ismernéd az Úr ajándékát, te és egész birodalmad örvendeznétek. Megtagadnátok a démonokat és bálványokat, amelyeket a ti kezetek hozott létre, és Istenben, az Atyában hinnétek, aki a menny, a föld, a tenger és valamennyi élőlény mindenható Teremtője. És hinnétek fiában, Jézus Krisztusban.” A császár megdöbbent Bálint szavai hallatán, látva eltökéltségét, noha a biztos halál várt rá. Hivatalnokai azonban meggyőzték az uralkodót, hogy Bálintot tartsa őrizetben.

Legenda Aurea

A császár egyik főtisztjét, Asteriust (Aster) bízták meg őrizetével, aki hallotta Bálintot így imádkozni: „Mindenható Isten… Szabadíts meg minket a jelen napoktól, és vezess minket a sötétségből az igaz világosságra.” Asterius megkérdezte Bálintot: vajon a „világosság Istene” meg tudná-e gyógyítani az ő leányát a vakságból? Bálint imádkozott, és a lány visszanyerte szeme világát. Asterius azonnal arra kérte Bálintot, keresztelje meg őt magát és egész háza népét. Amikor ez a császár és az udvar fülébe jutott, a többi főtiszt haragra gerjedt, odamentek Asterius házához, és elhurcolták lakóit, köztük Máriuszt és Mártát, akiket később kivégeztek. Bálintot a Via Flaminián fejezték le, nem messze a Milvius-hídtól, ahol egy nemzedéknyi idő elteltével, 312-ben Nagy Konstantin győzelmet aratott, s amely győzelem sorsdöntőnek bizonyult a kereszténység számára.

Többségünknek, különösen az angolszász kultúrkörben és annak hatására, a Valentin-nap inkább arról szól, amit Chaucer hagyott örökül, s nem annyira a hitvalló vértanú életéről – a szent életű Bálint tanúságtételének mégis hatása lehet akár a szerelmeinkre is, melyek a február 14-i ünnep középpontjában állnak. Napjainkban sok fiatal pár, akik a tisztaságot választják, megkapják, hogy a döntésük nem életszerű, nem lehetséges. Szent Bálint azonban erőt ad nekünk, hogy a tisztaság mellett kitartsunk, nemcsak szavainkban, hanem cselekedeteinkben is.

Forrás: Aleteia.org; Magyar katolikus lexikon

Fotó: Pinterest;

Több legenda is fűződik a Bálint-napi szokásokhoz

Február 14-e Szent Bálint, avagy Valentin napja, a szerelmesek ünnepe, amikor az emberek világszerte virággal, apró ajándékkal lepik meg kedvesüket, szeretteiket.

A Bálint-nap pontos eredete a homályba vész, a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokások és a keresztény hit hagyománya egyaránt nyomot hagyott rajta. A korai társadalmakban a termékenység ünnepe szorosan kötődött a természeti jelenségekhez.

Február közepe a madarak párosodási időszakának kezdete a mérsékelt égövön, talán ez a megfigyelés szolgálhatott a hiedelem alapjául, hogy ez a nap kedvez a házasságjóslatoknak és a szerelmi varázslatoknak.

Az ókori Rómában február 15-én tartották a Lupercaliát, a mezőkön legelésző nyáj istenének szentelt termékenységi, engesztelési és tisztulási ünnepet. Ezen az éjszakán a fiatal nők felírták és egy kerámiakorsóba helyezték nevüket, a férfiak húztak, és az így kialakult párok az ünnepség idejére vagy egész életükre együtt maradtak.

Piros esernyőt tartanak a Valentin-napi flashmob résztvevői Budapesten a Március 15. téren 2014. február 14-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Legalább három különböző Bálint nevű szent vértanút tartanak nyilván

A katolikus egyház legalább három különböző Bálint (Valentin, Valentinus) nevű szent vértanút tart nyilván. A legismertebb Bálint az ókori Rómában volt pap, amikor II. Claudius császár (268-270) megtiltotta a fiatal férfiaknak a házasodást, mert úgy vélte, hogy az egyedülállók a családosoknál jobb katonák.

Bálint megtagadta a rendelet teljesítését, titokban továbbra is esketett, amiért kivégezték. Egy másik legenda úgy tartja, hogy azért kellett meghalnia, mert segített a keresztényeknek elkerülni a biztos halált hozó börtönt.

A legelterjedtebb legenda szerint a börtönben visszaadta a foglár vak lányának látását, majd kivégzése előtt levelet küldött neki ezzel az aláírással: „A Te Valentinod.” (A közhiedelemmel ellentétben egyik Valentinus személye, élete sem hozható közvetlen kapcsolatba a Bálint-napi szokásokkal, az viszont feltehető, hogy megünneplésében szerepet játszhatott a pogány Lupercalia „keresztényesítése”.)

Bálintot 489-ben Gelasius pápa avatta szentté, tette ünnepét február 14-re, egyben betiltotta a Lupercaliát, és helyébe Szűz Mária megtisztulásának, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának megünneplését rendelte el.

Szívet mintázó dekoráció egy debreceni üzlet kirakatában 2014. február 13-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

V. Henrik költőt fogadott fel, hogy versbe szedett üzenetet írjon feleségének

Bálint napját igazolhatóan először az angol költő, Geoffrey Chaucer kötötte a romantikus szerelemhez 1382-ben Madárparlament című költeményében. Néhány évtizeddel későbbről datálódik egy újabb, a Valentin-naphoz kötődő börtönüzenet, ezt a verset a százéves háborúban angol fogságba esett, a londoni Towerben raboskodó Charles orleans-i herceg küldte feleségének 1415-ben.

Hat évvel később V. Henrik király már költőt fogadott fel, hogy Bálint napján versbe szedett üzenetet írjon feleségének, Valois Katalinnak. Ezt a napot Angliában 1446-tól széles körben megülték: a lányok nevét szív alakú papírra írták, edénybe tették, majd a fiatalemberek kihúzták leendő kedvesük nevét, és a szíveket néhány napig kabátjukra tűzve hordták.

Az első angol nyelvű Bálint-napi levél 1477-ből származik, ma a The British Library őrzi. Valentin-napra hamarosan verseskötetek jelentek meg, a fiatalok úgynevezett „valentine”-okat, szerelmes levélkéket küldözgettek egymásnak. Ezek tekinthetők a mai Bálint-napi képeslapok és általában az üdvözlőkártyák őseinek, amelyek küldése a 19. századra vált szokássá.

Egy pár csókolózik a Valentin-napi flashmobon Budapesten a Március 15. téren 2014. február 14-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Magyarországon 1990-től terjedt el a Bálint-nap megünneplése

Nagykereskedelmi méretekben elsőként 1840-ben az amerikai Esther Holland dobott piacra e napra szánt képeslapot, ezért nevezik őt „a valentine-ok anyjának”. Az érzelmek kimutatását fölöttébb rosszalló viktoriánus korban a szerelmesek az előre gyártott kártyákkal üzentek, a szokás elterjedését az alacsony postai tarifák is elősegítették. Hamarosan már a gyerekek is küldtek üzeneteket szüleiknek, tanítóiknak, a felnőttek hozzátartozóiknak, barátaiknak.

Bár a Bálint-napot ma már a világ szinte minden országában megünneplik, legnagyobb kultusza angolszász és francia nyelvterületen van, ahol Bálintot, avagy Valentint a különböző hiedelmek összemosódása révén a szerelmesek védőszentjének tartják. Magyarországon 1990-től terjedt el megünneplése.

Ezen a napon Amerikában egymilliárdnál több kártya indul útjára, ez a karácsony utáni második legnagyobb forgalmú időszak a postán. (Érdekesség, hogy az üzenetek többségét a tanárok kapják tanítványaiktól.) Ezen a napon számtalan ajándék is gazdára talál, a legnépszerűbb a virág, a csokoládé szív alakú dobozban és az ékszer. Az internet elterjedésével természetesen már digitális üdvözlőlapok és kuponok millióit küldik az emberek szeretteiknek.

(MTI/EPA/JONATHAN DRAKE)

Szerte a világon megemlékeznek a szerelmesek napjáról

A szerelmesek napjáról szerte a világon megemlékeznek: Dél-Koreában és Japánban például csak a nők adnak ajándékot, a férfiak mindezt a „Fehér napon” viszonozzák. 2011-ben Peruban munkaszüneti nappá nyilvánították február 14-ét. Az olaszországi Terni városában hagyomány, hogy a szerelmesek napjának előestéjén egész Itáliából érkeznek ide párok, és a város bazilikájában, San Valentino (azaz Szent Bálint) sírjánál jelentik be nyilvánosan jegyességüket.

Magyarországon az egyetlen Szent Bálintnak szentelt, 1771-ben emelt barokk stílusú kápolna a Baranya megyei Bólyban található.

Ami világszerte hasonló: a szerelmesek ünnepén a virágárusok és az ajándéktárgy-kereskedők engesztelhetetlen harcot vívnak a vevők pénztárcájáért.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »