Baranya és Pest vágyik a legjobban wifire

Baranya és Pest vágyik a legjobban wifire

Európai szinten 120 millió euró áll rendelkezésre, hogy közösségi wifi-hálózatokat építsenek ki a települések, köztük természetesen magyarországiak is. A sikeres pályázat azonban csak az első lépés, néhány településnek ugyanis technikai kihívásokkal is szembe kell néznie.

Alig egy hete indult el hivatalosan a regisztráció az Európai Unió WiFi4EU programjára, de máris közel 200 hazai önkormányzat iratkozott fel a reménybeli pályázók listájára – derült ki a Vannet közleményéből.

A legaktívabb megyék Baranya és Pest, az összes jelentkező mintegy harmada ebből a két térségből került ki.

A regisztrált önkormányzatoknak május 15-ig lesz idejük elkészíteni a szükséges dokumentumokat, ekkor jelenik meg ugyanis a hivatalos felhívás és lehet pályázni. A nyertesek közel 5 millió forintot költhetnek a közterületi vezeték nélküli hozzáférés kiépítésére.

A sikerhez azonban gondos előkészítésre van szükség, ami a technikai előkészületeket is magában foglalja.

Lengvárszky Szabolcs, a Vannet telekommunikációs szakértője egy fontos részletre hívta fel a figyelmet:

Erre a főként kistelepüléseket érintő problémára a szakértő két lehetséges megoldást javasolt. Megfelelő lefedettség esetén a mikrohullámú hálózatok alkalmasak lehetnek erre a feladatra. Ahol pedig a mikrohullámú net sem működik a kívánt minőségben, ott a műholdas technológiát érdemes választani. Ez ugyanis a domborzati viszonyoktól függetlenül bárhol elérhető és biztosítja a szélessávú kapcsolatot.

Remélhetőleg az önkormányzatok gondosan felkészülnek a pályázatra. Az unió ugyanis legalább 15 hazai nyertest garantál, de ha gyorsan és jól pályázunk, akkor ennél több is lehet – mutatott rá a szakértő.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »