"Bárcsak anya telefonját soha nem találták volna fel" – százezrek osztják egy nyolcéves dolgozatát a Facebookon

"Bárcsak anya telefonját soha nem találták volna fel" – százezrek osztják egy nyolcéves dolgozatát a Facebookon

Egy amerikai általános iskola tanítója nemrég fogalmazást íratott a másodikos osztályával arról, melyik találmány szomorítja el őket. Az eredmény sok szülőt sokkolt.

Az okostelefonok elterjedésével párhuzamosan erősödtek egyre jobban azok a hangok, amelyek szerint a mobil függőséget okozhat és káros hatással lehet az életünkre. A Deloitte & Touch korábbi kutatása szerint a nap folyamán egy felhasználó körülbelül 47-szer nézi meg a telefonját, de a 18 és 24 év közöttieknél ez a szám eléri a 82-t, de este sem szeretünk megválni a készüléktől. Bár a kutatások elég egyértelműen mutatnak rá arra, hogy változtatni kellene a szokásainkon, az igazság az, hogy ezt csak nagyon kevesen teszik meg. Pedig a probléma meglehetősen súlyos, ezt támasztja alá egy amerikai tanító esete is

A louisianabéli iskolában Jen Adams Beason nemrég arra kérte a második osztályos (7-8 éves) diákjait, írjanak le egy dolgot, aminek szeritük soha nem kellett volna elkészülnie. A 21 gyermekből négyen is azt írták, szerintük a telefon az, amit soha nem lett volna szabad feltalálni. Az egyik dolgozatot a Facebookon is megosztotta.

 

Hírdetés

A kisdiák a fogalmazásában azt írja, gyűlöli az anyukája mobilját, és azt kívánja, bár csak soha nem találták volna fel, neki pedig soha ne lett volna telefonja. Mint írja, szülei minden nap a mobiljukon „lógnak”, ami szerinte igen rossz szokás. A dolgozat aljára készített rajz pedig önmagáért beszél.

A tanár bejegyzését egy hét alatt több mint 250 ezren osztották meg, köztük olyan szülők is, akiket szinte sokkolt a poszt, és bűnösnek tartják saját magukat – írja a BBC. Egy másik tanár, Abbey Fauntleroy pedig arról számolt be, hogy korábban a diákokat a Facebookról kéredezték. Sokan közülük azt mondták, a szüleik több időt töltenek Facebookozással, mint azzal, hogy velük beszélgessenek.

(Forrás: HVG)

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »