Bayer Zsolt: Informáló informáltak

Bayer Zsolt: Informáló informáltak

S mindez így, befejezett múlt időben, semmi feltételes mód, semmi kétely, hanem a bizonyosság. Mintha a HVG, az ATV meg Csuhaj V. Ildikó állandó meghívottja lenne a Fidesz szigorúan zárt frakció üléseinek.

Nem, ők nincsenek meghíva, jelentem. S bár kétségtelen tény, hogy senki e földön, senki nem tud úgy nézni Lázár Jánosra, annyi odaadással, héjanászos, avarra hullós, húsba beletépő szörnyűséges, gyűlöletes szerelemmel, mint Csuhaj V. Ildikó, ám ennek ellenére nem szokott ott ülni a szigorúan zárt frakcióüléseken. De még a lényegesen kevésbé szigorúan zártakon sem. Mégis megírta, s megírták aztán mind a többiek is, mit mondott a miniszterelnök.

Azt mondta, hogy Soros csak azért kell ellenségnek, mert nincsen más ellenség, ugyanis az ellenzék gyenge, az ellenzék nem számít. Szóval ezt mondta volna a miniszterelnök.

Na most a magamfajta, Csuhaj V. Ildikónál kissé kevésbé Szerelmetes Erzsókok, akik például nagy vonalakban még azt is tudják, tényleg tudják, mit is mondott a miniszterelnök a szigorúan zárt frakcióülésen, erősen elkerekedett szemmel néznek ilyenkor, majdnem úgy, mint amikor Szanyi Tibor és Juncker bácsi a buli végén találnak egy felbontatlan vodkát a bárszekrényben. Szóval hogy miképpen írhatnak le ilyeneket önmagukat függetlennek, tisztességesnek, egyáltalán nem propagandát nyomó, ellenben valóban komolynak és hitelesnek hirdető médiumok.

Erre több lehetséges válasz is adható. Az egyik, hogy bár a szigorúan zárt frakcióülésen nem ül bent Csuhaj V. Ildikó, de bent ült helyette mind az összes hiábavaló vágyakozása. Kicsit kihívó, színes szoknyácskában ül a Fidesz szigorúan zárt frakcióülésén Ildikó Minden Vágya, és jegyzetel. Majd jegyzeteit átadja az odahaza magányosan üldögélő Ildikónak, és azokból a jegyzetekből megszületik a gyűlöletes szerelem cikke.

Ez mindenképpen egy lehetséges megoldás, egy lehetséges válasz, még ha kicsit ezoterikus is, de hát az ezotériát semmiképpen ne vessük el, épp tegnap értekezett egy Együtt-politikus arról, hogy miképpen fogják már jövő tavasztól felvirágoztatni az országot, úgyhogy helye van az ezotériának, az okkultizmusnak arrafelé, meg is hívták már Berkecz Balázst meg Szél Bernadettet az Ezo TV adásába, hogy varázsoljanak pénzköröket Marika néninek 360 + áfáért délelőtt 11 és dél között.

Hírdetés

A másik lehetséges megoldás, hogy a magukat függetlennek, tisztességesnek, komolynak és hitelesnek hirdető médiumok hazudnak. Igen, tudom, ez teljesen hihetetlennek hangzik, de mégis: én nem zárnám ki a lehetséges magyarázatok közül ezt sem. Szóval a reggeli kávé és az elengedhetetlen árpagyöngykása-kivonat után, amelyet minden magára valamit is adó liberális véleményformáló fogyaszt, azt mondják ezekben a szerkesztőségekben, hogy „Gyerekek, írja már meg valaki, mit mondott Orbán a szigorúan zárt frakcióülésen, hát már három nap eltelt, és még mindig nem írtuk meg!”, és akkor egy szűkebb mag, a kifejezetten elhízott afgán agárra hajazó Uj Péter, a keresztényeket mélyen megvető és elutasító keresztény Balavány Gyugyó, az egész világtól alapvetően undorodó, mert érzékeny kamaszkorában hölgyválaszon soha le nem izzadó Tóta W. körbetelefonálják egymást, és eldöntik, mit is mondott Orbán a frakcióülésen.

Amúgy Orbán azt mondta, hogy egész Európa, s benne Magyarország sorsa a demográfiai helyzet és a migráció alakulásán múlik, s hogy nekünk igenis Sorostól és európai mamelukjaitól kell megvédenünk az országot. S bár ez még kapóra is jöhet a választási kampányban, de ez teljesen másodlagos kérdés. Mert csak az a fontos, hogy ne legyünk bevándorlóország.

Gondoltam, megírom, mit mondott Orbán, hogy mi, „propagandisták” is írjunk valamit.

Bayer Zsolt – ]]>www.magyaridok.hu]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »