Bayer Zsolt: Vígeposz Budapesten

Bayer Zsolt: Vígeposz Budapesten

„Ti, kik erős lélekkel birván / Meg nem szeppentek a harci morajtól, / Halljátok szavamat! / De ti, a kiknek szíve / Keményebb dolgoknál / A test alsó részébe hanyatlik, / Oh ti kerűljétek szavamat!” (Petőfi Sándor: A helység kalapácsa)

Bizony, csak e szörnyű szavak, e baljós invokáció méltó a harchoz, mi manapság a „szabadságért”, a „demokráciáért” folyik a honban.

Régen minden más volt.

Hajdan holmi tölgyfák dőltek pusztító viharokban, de ma, e valóban (víg)eposzi korban szőrös disznóparéjok (feketikus-gyorikus) kandikálnak ki a langy tehénlepényből, s onnét orrontják a harcot, a végsőt.
Hajdan ifjú legények és leányok dobták oda életüket a pesti utcán, Molotov-koktéllal szállva szembe szovjet tankokkal, de mi volt az a harc ahhoz képest, ahogy manapság két igazi rettenthetetlen hős, egyikük vitéz Csepü Palkó, másikuk Bagarja úr, szóval ahogy ők ketten feltartják a molinót a sportcsarnokban, hogy „nem leszünk orosz gyarmat”, aztán a dugóbbik este már fel is írja a blogjára, hogy aszongya „Megüzentük: Nem leszünk orosz gyarmat!” – bizony megüzenték a szőrös disznóparéjok, méghozzá a két rettenetes diktátornak, azok meg egészen elsápadtak és reszketni is méltóztattak, a nagyobbik, a hatalmasabbik oda is szólt elfúló hangon a biztonságára vigyázó marconáknak, hogy „jól látom, tényleg a vitéz Csepü Palkó fenekedik ott ellenem?”, s amikor igenlő választ kapott, fejvesztve menekült haza.
Ilyen rémes harcok dúlnak mostanában a honban.

Más kicsi szőrös disznóparéjok más tehénlepényekből kikandikálván meg álarcot öltöttek magukra, és úgy álltak ottan, az ellen előtt, rettenthetetlenül, mint hajdan Sándor az ulánus dzsidája előtt, vagy talán mégsem egészen úgy… mindenesetre őket kikísérték, szelíden, beléjük karolva, hogy el ne botoljanak, mert hát nem láthattak rendesen az álarcban, kikísérték őket, megsimogatták a buksijukat, adtak nekik friss vizet, mert szemmel láthatóan nagyon megviselte őket az iszonyú harc, és mondanom sem kell, abban a kikísérésben is ott reszketett, tombolt, ugatott, csaholt és kaffogott a borzalmas, embertelen diktatúra.

Harmadik típusú szőrös disznóparéjok meg eközben fütyülőt vettek a szájukba, odaálltak egy kapuhoz, és fújták a fütyülőt, ahogy csak egy szőrös disznóparéj fejletlenke, csenevészke tüdejéből kitellik, aztán kiderült, hogy ameddig ők fújták a fütyülőt, az ellen, a rém, a szörnyűséges diktátor egy teljesen másik kapun át már régen behatolt az épületbe, és éppen vidáman parolázott odabent s üdítőt hörpintett, így a fütyülők hangját nem hallotta más, mint néhány elbetegedett kóbor kutya, meg a Szélestenyerű Fejenagy, aki épp arra járt. Már ebből is látszik a diktatúra elborzasztó természetrajza ugyebár.

Jogot tehát, paréjjogot a szőröséknek, mert a disznótlanság a legrútabb bélyeg… hogy lássék végre, kitessék végre, nem fittyfenéért folyik itt a harc. De tehénlepényért, meg azért is, hogy néhány jódolgában nem tudja mit csináló balfék végre találjon valami értelmet a szánalmas, felesleges kis életében. És jó, ha tudjuk, ezzel a legnehezebb mit kezdeni.

Ezek a kis disznóparéjok is héroszok akarnak lenni ugyanis, ezért otthonos kis tehénlepényeikből kikandikálva harcot, ellent, diktatúrát, diktátort álmodnak maguknak.

Ha egyszer, egyetlenegyszer tényleg harcolni kellene itt valami komoly ellen, vagy valami komolyért, őrájuk biztosan nem számíthatunk. Annyi pénz viszont a világon nincs, hogy minden otthonos tehénlepény mellé építsünk egy játszóházat nagy sebességű internethálózattal.

Olcsóbb, ha hagyjuk őket játszódni. Katonásdit, szabadságosdit, diktatúrásat. Vígeposz ez. Vagy még kisebb. Röhejke.

Bayer Zsolt –]]> www.magyaridok.hu]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »