Bencsik András: Kések és bankhitelek

Bencsik András: Kések és bankhitelek

Vasárnap egy nő Toulontól nem messze, egy bevásárlóközpontban Allah akbart üvöltve torkon szúrt egy vevőt, majd megszúrta a pénztárosnőt is. Csak úgy. Nyilván Allah iránti mély szeretetét akarta a maga sajátos módján kifejezni. Elvégre az iszlám világban a nőknek is lehet véleményük és szabad akaratuk, bár az nem mindig látszik ki a talpig érő fejkendő alól. Talán ezért kellett a kés.

Hétfőn hajnalban a hollandiai land­graafi Pinkpop zenei fesztiválon egy kisbusz hajtott az emberek közé. Egy ember meghalt, hárman megsérültek. A német és a belga rendőrség is csatlakozott a kereséshez, amelynek célja, hogy megtalálják a tettest. Ki volt? Lapzártakor még nem tudtuk. Iszlám szent harcos, vagy csak egyszerű őrült? Nem tudtuk. Csak azt, hogy Nyugat-Európában most már nagyon-nagyon elkezdtek félni az emberek. Még elmennek egy-egy rózsaszínű popkoncertre, vásárolgatnak is a szupermarketekben, de olykor-olykor megremeg a lábuk, és nem mernek a hátuk mögé nézni…

Magyarországon időközben a Fidesz–KDNP népszerűsége tartósan rekordmagasságba emelkedett. Ha most vasárnap lennének a választások, a jelenleg kétharmados többséget élvező kormánypártok durván háromnegyedes támogatást szereznének. Talán nem véletlenül. Egészen bizonyos, hogy a szokatlanul nagy arányú támogatottságban benne van, hogy Magyarországon továbbra sem akarnak félelemben élni az emberek. És eszük ágában sincs a tartós és most már egyre jobban érzékelhető gyarapodást föláldozni az Európai Egyesült Államok szerencsére bukni látszó eszméjéért.

A Magyar Nemzeti Bank a tartós gyarapodás láttán egészen meglepő döntést hozott. Rálépett a fékre. Az új, öt évnél rövidebb futamidejű forinthitelek felvételénél az adós havi törlesztőrészleteinek összege október 1-től nem haladhatja meg a rendszeres havi nettó jövedelem 25, illetve havi 400 ezer forint feletti nettó esetén a 30 százalékát. Szóval, lehet gyors hitellel szép új, nagyképernyős televíziót venni a focivébé hatására, de októbertől a törlesztőrészlet nem szaladhat el. Lehet új autót bevállalni nulla százalék előtörlesztéssel, de a havi részlet nem lehet több, mint a havonta kézhez kapott pénz negyede, vagy ha elég sokat keres valaki – legálisan és nem okosba’ –, a harmada. És punktum. Mert ezt még ki lehet gazdálkodni.

Hírdetés

Egyre több szó esik arról ugyanis, hogy egy új gazdasági válság körvonalazódik Európában, amit a nyugati országok nagy mértékű eladósodottsága és a kamatok alacsony szintje okoz majd, amikor a kamatok emelkedni kezdenek… Még sehol a válság, még meg sem moccantak a kamatok, még ragyog a nyár, és talán sohasem lesz borongós ősz, de a Nemzeti Bank jó előre rálépett a fékre. Ha mégis betör a kamatválság, ha a hitelszerződések apró betűs részeinél – amit szerződéskötéskor soha nem szokott elolvasni a magyar ember – az szerepel, hogy az irányadó kamatlábak emelkedésével a hitel kamata is emelkedik, és a kamatok tényleg elkezdenek emelkedni, nos akkor sokan lélegeznek majd föl, akiknek hitelterhei csak jövedelmük negyedéről nőhetnek meg egy kicsit…

Bencsik András – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »