Bene Krisztián harmadszor is bűnös

Bene Krisztián harmadszor is bűnös

Minden kétséget kizáróan Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója követte el az elmúlt évek egyik legaljasabb bűncselekményét, a hírhedt lúgos támadást, amellyel a férfi szétroncsolta volt barátnője, Renner Erika nemi szervének szöveteit, egy életre tönkre téve nemi életét. Így döntött a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön, a megismételt másodfokú tárgyalás eredményeként. A határozat ugyanakkor nem jogerős.

A bűnösség kérdésében hasonló eredményre jutott korábban az elsőfokú, illetve az első körös másodfokú tanács is. A törvényszék 2016 májusában maradandó fogyatékosságot előidéző testi sértésért négy, a táblabíróság pedig tavaly márciusban életveszélyt okozó testi sértésért kilenc évre ítélte az orvost, mielőtt a Kúria – a bizonyítás néhány hiányossága miatt – új másodfokú tárgyalást rendelt el. Ez utóbbi fejeződött be csütörtökön reggel.

Hírdetés

Csütörtökön Bene Krisztiánt ismét kilenc évre ítélték, továbbá végleges hatállyal eltiltották az orvosi szakma gyakorlásától.

Az ügy harmadfokon, a Kúrián folytatódik tovább.

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »