Betelt a pohár Csíkszeredában: sokadjára bozgoroztak az oláhok a lelátókon

Felhívást intézett az FK Csíkszereda elnöke a Román Labdarúgó Szövetség versenyigazgatójához és a Román Játékvezetői Testülethez a Botosani-ban tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások miatt – közölte a klub.

Az FK Csíkszereda U19-es együttese a szerdai Románia Kupa-mérkőzésen Botosani-ban lépett pályára, ahol a helyi szurkolótábor szidalmazta a székelyföldi játékosokat és “rasszista, idegengyűlölő” (a divatos megfogalmazás helyett maradjunk a magyargyűlölőnél – a szerk.) megnyilvánulást tanúsított a csapattal szemben. Szondy Zoltán emlékeztette a Román Labdarúgó Szövetség versenyigazgatóját, hogy nem ez volt az első eset, amikor magyarellenességgel szembesültek játékosaink, „de most már betelt a pohár”.

A klub közölte: az FK Csíkszereda elnöke mostanáig a romániai kluboknál tapasztalható rossz anyagi helyzet miatt és ismerve a büntetések nagyságát nem tett panaszt, most viszont azt kéri a Román Játékvezetői Testülettől, hogy hozza meg a megfelelő intézkedéseket, ellenkező esetben panaszt nyújt be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz.

Emlékeztette őket: eddig egyetlen alkalommal történt meg, hogy hasonló esetben a játékvezetői brigád helyesen cselekedett, az U17-es Románia Kupa döntőjében volt, amikor a Román Labdarúgó Szövetség vezetőségének jelenlétében meghozták a megfelelő intézkedéseket.

Szondy Zoltán hozzátette, az FK Csíkszereda büszke arra, hogy játékosainak nagy része magyar nemzetiségű, ráadásul a szidalmazott focisták között éppenséggel három U18-as román válogatott játékos is volt. Eddig is és ezután is befogják tartani a Román Labdarúgó Szövetség versenyszabályzatát, de kérik, hogy vizsgálják ki az esetet és hozzák meg a megfelelő büntető intézkedéseket – olvasható a klub honlapján.

Az alábbi videón meghallgathatja a FC Botosani – FK Csíkszereda U19-es Románia Kupa-mérkőzésen elhangzó magyarellenes megnyilvánulásokat:

A videóban hallatszik, amint robban egy petárda, majd a következő rigmust skandálják:

„Sa dam muie la bozgore/suntem romani si ne vom apara/pamintul, neamul si istoria/sa dam muie la bozgore/”; „Ungaria ne suge pula”.

A találkozó eredménye rendes játékidőben 1-1 volt, büntetőkkel viszont az FC Botosani jutott tovább.

(Maszol nyomán)


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »