Bevallották: lételemük az örökös holokausztozás

Bevallották: lételemük az örökös holokausztozás

Nincsen ebben persze semmi meglepő. Tudjuk, hogy az, és maguk is elismerik, hogy történelmük nem szól másról, mint az örökös panaszkodásról sorsuk miatt. Persze kérdés, miért, hogy orruk ferdeségéért folyton a tükröt okolják.

A Mazsihisz honlapjának tegnapi hírcikkéből idézek: „Hetvenegy esztendeje lekerültek a kabátokról a sárga csillagok, de annak nyoma, emléke, hatása „a mai valóság” – mondta Fröhlich Róbert országos főrabbi (Mazsihisz) a fővárosi gettó felszabadításának évfordulóján a Dohány utcai zsinagógában, a Budapesti Zsidó Hitközség által rendezett megemlékezésen. „Azért vagyunk ma itt, mert ezelőtt nyolcvan évvel, kilencven évvel a mi eleink nem voltak elég érzékenyek. Azért vagyunk ma itt, mert az eleink nem hallgattak a figyelmeztető jelekre. A mi eleink azt mondták: velünk ez nem történhet meg, mi jó állampolgárok, jó magyarok vagyunk. Máshol lehet, de itt nem” – jelentette ki a zsidók túlérzékenységéről szóló felvetésekre utalva a főrabbi, emlékeztetve arra, hogy reményeik ellenére és hovatartozásuk miatt rekesztették ki a zsidókat a társadalomból, majd az életből.”

Vegyük csak sorra! A zsidók ruhájukon való megjelölése azért bizony sokkal régebbi történt. Nálunk 1279-ben a budai zsinat egyik kánonja arasznyi sárga folt viselését írta elő a budai gettóban lakó zsidók számára. És ez volt a helyzet úgyszólván szerte Európában. Ha pedig okait firtatjuk, elég egy tényadat: nálunk például már a tatárjárás idején 180 %-os kamatot szedtek. Mondhatnók hát erre, nem kell feldobni a labdát, és akkor nem ütik le, vagyis akkor nem kellenek megkülönböztető jelzések. Ami pedig a „figyelmeztető jelek”-et illeti, Berend Béla szigetvári rabbi 1944-ben arra intette a nem is kisszámú hazai cionista zsidókat, hogy a háború befejezése után Magyarországon kívül, egy nemzetközileg létrehozandó zsidó államban keressék boldogulásukat.

„A gettó nem a semmiből keletkezett” – folytatta Fröhlich –, „felállítását negyed századon keresztül rendeletek és törvények halmaza előzte meg.” Először is, gettók már a középkorban is léteztek, s létrehozásuk ellen maguk a zsidók sem tiltakoztak akkor. Másodszor, az 1944-es pesti gettó a numerus clausustól és a későbbi négy zsidótörvénytől függetlenül létesült. Nem igaz tehát Fröhlich kijelentése, hogy „a gettó eszmeisége a 19. század végére, a tiszaeszlári perig nyúlik vissza, fizikai megteremtése pedig a numerus clausus 1920-es elfogadásáig nyúlik vissza”.

Persze további állításai sem érnek többet, így az, hogy a numerus clausus elfogadása után magából az „életből is” kiszorítottak minden zsidót. Ha ez igaz lenne, akkor nem maradt volna élve egy hazai zsidó sem. De úgy tűnik, Fröhlichet nem nagyon érdeklik a tények, éspedig olyannyira nem, hogy képes volt kijelenteni még azt is, hogy „ma sincsen olyan magyarországi zsidó család, amelyik ne vesztett volna el valakit a holokausztban”.

„Mi, zsidók, 1945-től kezdve nem évi egy napon, de minden nap a szívünkben gyászolunk, siratjuk Izrael lerombolt házát, siratjuk azt a sok életet, amelyet értelmetlenül, gyűlölködve oltottak ki, siratjuk a lehetőséget, amelyek odavesztek a gyerekekben, siratjuk az öregeket, akiknek nem adatott meg a békés öregkor” – zárta végül szavait Fröhlich.

Szóval holokausztozunk reggel, délben, este. Csak persze nem ingyen. Én legfőképpen: nem saját büdzséből. De mi lesz akkor, ha ezt megunják mások, és már nem fogják finanszírozni többé?

 


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »