Bevándorlók tízezrei maradnak Magyarországon

Bevándorlók tízezrei maradnak Magyarországon

A kivándorlás súlyosságát firtató hírekből rendre kimarad az eközben Magyarországon letelepedők említése, pedig az új évezredben hazánk folyamatosan pozitívan jött ki a nemzetközi vándorlás mérlegét tekintve. Ez azt jelenti, hogy hivatalosan több a hazaköltöző magyar, a külföldi bevándorló és a beköltöző határon túli állampolgár, mint amennyien elmennek itthonról. A kivándorlás tehát nem veszélyezteti a népességet, de a hiányszakmákban olyan torzulást okoz, amit végső soron csak béremeléssel lehet megoldani.

Amikor valaki megemlíti, hogy a Nyugat-Európában élő és dolgozó magyarok száma valahol 350 ezer és 500 ezer között lehet, akkor sokan hajlamosak arra gondolni, hogy hirtelen ennyivel kevesebben lettünk Magyarországon, pedig ennél a vándorlás demográfiai helyzete sokkal összetettebb.

A 2001 és 2014 közti időszakban átlagosan közel évi 14 ezer fővel növelte az ország népességét (helyesebben mérsékelte a természetes fogyást) a nemzetközi vándorlási különbözet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Dickmann Ádám, a KSH migrációval foglalkozó szakértője a Profit7-nek elmondta: a mutató kiszámításakor az országot hosszabb időre elhagyók mellett figyelembe veszik a letelepedő külföldieket, a visszatérő magyarokat és a határon túl állampolgárságot szerzettek magyarországi letelepedését is.

A szakember megjegyezte, a kivándorlást nehezebb mérni, mint a nálunk letelepedő külföldiek jelenlétét, ezért a számok meghatározásakor figyelembe veszik az olyan külföldi statisztikákat is, mint például a magyar állampolgárok által külföldön igényelt egyes dokumentumok száma, vagyis az így kapott eredmények a legjobb hivatalos becslésnek tekinthetők.

Bár valószínűleg így is valamivel alábecsülik az ideiglenesen vagy tartósan kivándoroltak számát, arról aligha beszélhetünk, hogy üresedne az ország a Nyugat-Európai munkavállalás miatt.

Hírdetés

Kik a letelepedő bevándorlók?

Arról rendszeresen értesülhetünk, hogy kik azok, akik elhagyják az országot, arról azonban már sokkal kevesebb szó esik, hogy kik azok, akik befelé jönnek és itt is maradnak jó darabig, tehát nem csak átutazóban, vagy papíron vannak Magyarországon.

A letelepedő bevándorlók egyik fő csoportját a külföldi állampolgárok adják. Ez jelentheti többek között a nálunk tanuló külföldi hallgatókat, a cégeknél dolgozó külföldi szakembereket, vezetőket, vagy azokat, akik magyarokkal kötöttek házasságot, és úgy döntöttek, hogy ideköltöznek. Ahhoz, hogy valaki bevándorló külföldinek minősüljön, tartózkodásra, illetve letelepedésre vonatkozó engedéllyel kell rendelkeznie. Kivándorló külföldinek azok minősülnek, akik nem újították meg lejáró tartózkodási engedélyüket, vagy a visszatérés szándéka nélkül elhagyták az országot. A kettő összesítése adja a külföldi állampolgárok vándorlási különbözetét, ami nagyságrendileg 10 és 20 ezer ember közötti többletet ad a népességhez évente.

Egy másik főbb letelepedő csoport a határon kívül állampolgárságot szerzett, majd Magyarországra költöző emberekből áll. Itt jellemzően a környező országok magyar származású lakosairól van szó, akik inkább az anyaországban szeretnék tovább folytatni, de legalábbis évente minimum három hónapot itt töltenek és bejelentett lakcímük is van az országban. A 2013-mal záruló öt évben átlagosan évi 12 ezerrel növelte a népességet az ilyen típusú bevándorlás.

profit7.hu


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »