Bocsánatot kért a minisztertől Tibi atya

Bocsánatot kért a minisztertől Tibi atya

Elnézést kért a Facebookon közismerté vált Tibi atya, miután egy hamisan neki tulajdonított mondat miatt beszólt a belga egészségügyi miniszternek. Az ügyben megszólalt a belga minisztérium is.

„Tekintsük hivatalosan is elismertnek a tényt, hogy a belga egészségügyi miniszter sosem mondott rólunk ilyesmit! Mikor kitettem a poént, már napok óta többen tényként osztották meg, így hitelesnek tűnt” – reagált a Facebookon Tibi atya, miután a miniszter szóvivője is cáfolta, hogy Maggie De Block kritizálta volna a magyarokat. A fikciós karakter oldalára kitett mém szerint „Belgium egészségügyi minisztere azt mondta, hogy a magyarok egészségtelenül élnek.” Ez alá bevágtak egy képet De Blockról, és testsúlyára utalva kiírták, hogy „Haha, na gurulj szépen arrébb.” A miniszter hozzáértését egyébként már többször is megkérdőjelezték, mondván, túlsúlyos ember ne álljon az egészségügyi tárca élén.

Nem is mondott ilyet

Hírdetés

A mém kikerülése után többen nemcsak a poszt alatt kommenteltek, de Maggie De Block oldalán is a minisztert támadták külseje miatt. Csakhogy, mint a 444 megírta, a politikus sosem mondott hasonlót a magyarokról. Ilyen megszólalást az interneten sem lehetett fellelni, és cáfolta De Block szóvivője is a dolgot.

Tibi atya ezután leszedte az eredeti posztot, és bocsánatot kért a minisztertől. „Kedves Maggie! Ezúton szeretném kifejezni bocsánatkérésemet a félreértésért, nekem nincs a súlyával bajom. Az egészség kérdése már más tészta! Ha erre jár, beugorhatna hozzám, hogy elbeszélgessünk róla egy üveg pálinka felett” – olvasható az oldalon.

Jó üzlet a mémgyártás

Tibi atya karakteréből egyébként jól menő brand lett az elmúlt években, oldaláról pólókat és különféle kellékeket lehet rendelni tőle, de a fővárosi Fröccskocsma is hozzá kötődik. A karakter blogja ugyanazon a Blogstaron fut, amelyen Bayer Zsolt publicista oldala is. Tibi atya Facebook-oldalát eddig több mint 900 ezren lájkolták.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »