Bokros: Az MSZP és a DK kirekesztett minket

Az MSZP és a DK sem hajlandó választási együttműködést kötni a Modern Magyarországért (Moma) Mozgalommal. Ezt Bokros Lajos, a párt elnöke mondta Egyenesen című műsorunkban. Miután a Moma négy éve nem indult a választáson, most muszáj indulnia, különben törlik a pártot. Bokros Lajos szerint tudnak listát állítani, de nem lesz 106 egyéni jelöltjük, csak kevesebb.

„Találkoztam Gyurcsány Ferenccel, aki végre kimondta azt, amit négy hónappal ezelőtt is kimondhatott volna, nevezetesen, hogy nekik nem érdekük velünk megállapodni, tehát az MSZP és a DK kirekesztett bennünket bármiféle megállapodásból. Jó lett volna, ha ezt szeptember elsején mondják meg, mert most elveszett négy hónap, hitegetéssel, mellébeszéléssel, bujkálással, sokszor azzal, hogy nem voltak hajlandók velünk találkozni az általuk kijelölt helyen és időpontban, de hát ilyen az élet, ezt mi tudomásul vesszük” – mondta Bokros.

Tekintse meg a teljes interjút:


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »