Bokros Lajos visszalépett Erzsébetvárosban

Bokros Lajos visszalépett Erzsébetvárosban

Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke bejelentette visszalépését a VII. kerületben (5. számú választókerület) a DK-s Oláh Lajos javára – tette közzé az Index. A portál tudósítása szerint az egykori pénzügyminiszter azt mondta, nem érdemes huzakodni azon, ki az esélyesebb. – Oláh Lajos megérdemli, hogy a demokrácia iránt elkötelezett, ellenzéki szavazópolgárok mind rá szavazzanak – jelentette ki. Bokros kérte a választókerületben induló többi ellenzéki pártot is, hogy ők is léptessék vissza jelöltjüket Oláh javára. A kerületben az LMP Moldován Lászlót, a Jobbik Stummer Jánost, a Momentum Soproni Tamást, a párt alelnökét indítja.

A választókerület fideszes indulója most Bajkai István ügyvéd, a VII. kerület alpolgármestere, aki korábban több alkalommal is képviselte különböző ügyekben Orbán Viktor családját. Bajkai korábban több alkalommal is nekiment a közkedvelt erzsébetvárosi bulinegyednek, balliberális fészeknek nevezve.

http://mno.hu/

A képviselőjelölt korábban többször is osztott ételt a kerületi lakosoknak, hogy megnyerje őket magának, az viszont kevésbé foglalkoztatta, hogy évek óta szabálytalanul működik a helyi parkolási rendszer.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »