Börtönbe küldi az izraeli katonai bíróság a palesztinok zsidó megszállót felpofozó nemzeti hősét

Börtönbe küldi az izraeli katonai bíróság a palesztinok zsidó megszállót felpofozó nemzeti hősét

A megszállt Ciszjordániában működő ’Ofer Katonai Törvényszéken ma ismertetett, a vád és a védelem között létrejött vádalku értelmében az ’Áhed et-Támími nevű 16 éves palesztin lányt a bíróság „csak” nyolc havi ténylegesen letöltendő börtönbüntetésre ítéli.


Áhed et-Támími (fotó: Twitter)

A palesztinok szemében már most nemzeti hőssé vált Et-Támímit több mint két hónappal ezelőtt hurcolták el éjszaka a megszállók a Báni Száleh nevű ciszjordániai faluban levő otthonából. Akkor még csak az volt a vád ellene, hogy pofon vágott egy fegyveres megszállót a falujában, s a jelenetet videóra rögzítették, amely az egyik közösségi portálon több ezer tetszikelést kapott – írja a Válláh!Hádásot izraeli hírportál.

Hírdetés

’Áhed et-Tamími letartóztatása után a megszállók kiderítették, hogy a videón is megörökített pofonon kívül máskor is, már tizenegy éves korában is „agresszíven lépett föl a feladatukat végző katonák ellen”. Ám, „Isten ajándékai” a korábbi „bűncselekményei” fölött most mégis hajlandók szemet hunyni, ha azokat beismeri, s akkor csak a „harcos” pofonvágása miatt ítélik el nyolc havi börtönre. A Válláh!Hádásot hírportál szerint a katonai bíróság azonban véglegesen még nem mondott áment a fentebb ismertetett vádalkura.

Gabi Leszki, a palesztin lány izraeli ügyvédnője a sajtónak elmondta: korábban az izraeli katonai ügyészség a terrorizmus vádpontjait is belefoglalta volna a vádiratba, de a vádalkunak köszönhetően ezt sikerült kiiktatni. Ám ezzel együtt a katonai bíróság azon döntése, hogy a pert a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni, csak azt bizonyítja, hogy szerették volna megakadályozni az igazságos ítélkezést, jelentette ki az ügyvédnő, majd hozzátette: „A vádalku keretében törölték mindazon vádpontokat, amelyek alapján a palesztin lányt az eljárás lefolytatásának végéig előzetes letartóztatásban tarthatták, ami azt bizonyítja, hogy Et-Támími éjszaka történt elhurcolása és bíróság elé állítása nem más, mint bosszúállás, amelyet semmiféle jogi indoklással nem lehet alátámasztani”.

A palesztin lány előzetes letartóztatását a katonai bíróság a mai meghallgatás után meghosszabbította.

’Áhed et-Támími szabadon bocsátásáért az elmúlt hetekben világszerte megmozdulásokra került sor, miközben a zsidók azt sulykolják, hogy veszedelmes terroristáról van szó, aki lekent egy pofont az ártatlan izraeli katonának. Annak idején az általában zsidók írta tankönyvekből mi még azt tanultuk, hogy az ilyen-olyan fasiszta megszállás ellen nem hogy megengedett, hanem egyenesen kötelesség volt az ellenállás. Nos, a 16 éves palesztin lány talán felszabadítót ütött arcon?

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »