Botrányos ügyeiről híres a Jobbik új elnöke

Botrányos ügyeiről híres a Jobbik új elnöke

Az eddigi elnök, Vona Gábor a választási kudarc után mondott le, és az elmúlt két hónapban egyértelművé tette, hogy ő a Sneider Tamás – Gyöngyösi Márton párosra bízná a Jobbik vezetését. Mindketten a Jobbik ismertebb politikusai közé tartoztak már az elmúlt években is. A sajtó többször cikkezett a botrányosnak tartott ügyeikről és nyilatkozataikról.

1992. október 23-án Göncz Árpád akkori köztársasági elnök a Parlament lépcsőjén tartott volna ünnepi beszédet. Tiltakozók egy csoportja azonban szóhoz sem hagyta jutni az egykori államfőt, akik között Sneider Tamás is ott volt.

Felfüggesztett szabadságvesztést kapott

A Jobbik immár elnökké választott politikusa akkoriban a Nemzeti Ifjak Egyesületének vezetője volt, radikális körökben pedig csak Roy-ként ismerték. Szintén 1992-ben például egy roma származású ember megveréséért felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

A radikális irányvonallal akkor sem szakított, amikor 2000-ben a MIÉP színeiben politikusnak állt. 2006-ban a párt Jobbikkal közös listáján az országgyűlési választáson is elindult. Innen egyenes útja vezetett az akkor még radikális Jobbikba, két év múlva a párt országos alelnöke lett.

2014-ben már az Országgyűlés alelnökének is Sneider Tamást jelölte a Jobbik. Az alakuló ülésen azonban sem az LMP, sem pedig a baloldali összefogás politikusai nem támogatták megválasztását, mert úgy vélték, Sneider Tamás skinhead-múltja miatt méltatlan a parlament munkájához. Sneider Tamás ugyanakkor azt állította, soha nem volt skinhead.

Hírdetés

Szintén 2014-ben már arról beszélt egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy a Jobbiknak lavíroznia kell, mert egyébként a cigánybűnözőkhöz hasonlítják majd őket.

Cukiságkampányt kell eljátszani a nyugdíjasok szavazatához

A Jobbik Vona Gábor által elindított néppártosodó irányvonalát Sneider Tamás a nagynyilvánosság előtt azóta is képviseli.

Mindeközben folyamatosan kerültek nyilvánosságra a Sneider Tamás radikális múltjáról árulkodó hangfelvételek. Az egyik ilyenen azt mondja el, hogy mi a véleménye a zsidóságról, egy másikon pedig arról beszél, hogy a nyugdíjasok szavazatához a párt radikális arca helyett a cukiságkampányt kell eljátszani.

hirado.hu

The post Botrányos ügyeiről híres a Jobbik új elnöke appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »