Breaking: Bombariadó volt a RegioJet egyik vonatán, a hatóságok már a helyszínen vannak

Breaking: Bombariadó volt a RegioJet egyik vonatán, a hatóságok már a helyszínen vannak

Frissítés: Vaklárma volt, nem találtak bombát a vonaton, de vizsgálatot indítanak a névtelen telefonáló kilétének felderítésére, aki a cseh törvények szerint, akár 5 évre is elítélhetnek.

17:05 – Bomba van a RegioJet egyik szerelvényében. Jelentették ma a hatóságoknak. A vonat a poprádi vasútállomáson megállt, az utasokat evakuálták a szerelvényekről.
Az információt az eperjesi rendőrség Operációs Központja is alátámasztotta.

Hírdetés

„A vonat mai veszteglése és késlekedése felesleges és indokolatlan volt, mert semmilyen biztonsági kockázat nem fenyeget. A rendőrség rendelkezett ezzel az információval, ennek ellenére biztonsági okokból a járat leállítása mellett döntöttek a poprádi vasútállomáson”, mondta a RegioJet szóvivője, Aleš Ondrůj. Hozzátette, a rendőrség fellépése a többi járat utasaira is kihat.

16:47 – A Prága-Kassa vonalon közlekedő gyorsról minden embert leszállítottak, az utasok várnak.
“Mikor a poprádi állomásra értünk, a vonat megállt és értesítettek, hogy rendkívüli körülmények miatt mindannyian hagyjuk el a vonatot” mondta az egyik utas.

A TASR értesülései szerint a poprádi tűzoltók ezekben a percekben is kezelik a RegioJet egyik vonatával kapcsolatos bombabejelentést. Az eperjesi (Prešov) kerületi tűzoltóság szerint a poprádi vonatállomáson veszteglő egyik szerelvényben robbanószerkezetet találtak.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »