Brexit – Egy év a kilépésig

Brexit – Egy év a kilépésig

LONDON. Nincs visszaút – éppen egy évvel ezelőtt, 2017. március 29-én ezzel a jelszóval indította el Theresa May brit miniszterelnök hazáját az Európai Unió kijárata felé, aktiválva a Lisszaboni Szerződés 50. cikkét, amely a kilépési folyamatot szabályozza.

A cikk alapján – ha a kilépési szerződés korábbi dátumot nem állapít meg, amivel sem Londonban, sem Brüsszelben nem számolnak reális lehetőségként – az Egyesült Királyság EU-tagsága az aktiválás bejelentése után két évvel, vagyis 2019. március 29-én mindenképpen megszűnik, akkor is, ha nem születik megállapodás a távozás feltételrendszeréről.

A hivatalosan most félidejéhez érkező folyamat valójában azonban korántsem az 50. cikk tavalyi aktiválásával kezdődött, és nem is akkor, amikor a brit EU-tagságról 2016 júniusában rendezett népszavazáson a résztvevők szűk többsége a kilépésre voksolt.

David Cameron ellenezte a Brexitet

A kormányzó Konzervatív Párt erőteljesen EU-szkeptikus parlamenti jobbszárnya nem sokkal a párt 2010-es választási győzelme után követelni kezdte olyan – a brit politikai zsargonban „in or out” (maradni vagy kilépni) néven emlegetett – referendum kiírását, amely egyértelműen azt a kérdést teszi fel, hogy a brit választók az EU-n belül vagy kívül szeretnék-e látni hazájukat.

David Cameron volt miniszterelnök – aki eleinte ellenezte ilyen népszavazás kiírását – 2013 januárjáig tudott ellenállni a nyomásnak; akkor viszont feladta a harcot saját alsóházi hátországával, és bejelentette: a brit választóknak 2017 végéig lehetőségük lesz referendumon dönteni hazájuk EU-tagságának jövőjéről, de addig a brit kormány megpróbálja újratárgyalni az unióhoz fűződő viszonyrendszert.

Az újratárgyalási folyamat végén Cameron deklarálta, hogy a tárgyalások sikerrel zárultak, Nagy-Britannia egyedi státust vívott ki magának az EU-n belül, és ő ennek alapján azt javasolta a választóknak, hogy a népszavazáson a további brit EU-tagságra voksoljanak.

A szűk többség győzött

A 2016. június 23-ra – a végső határidőnél másfél évvel korábbra – kiírt referendumon azonban szűk, 51,9 százalékos többséggel mégis a kilépést pártolók kerültek többségbe. Cameron másnap bejelentette távozását a kormányfői tisztségből, majd képviselői mandátumát is visszaadta, végleg kiszállt a westminsteri nagypolitikából.

Utódja, Theresa May – a Cameron-kormány volt belügyminisztere – a „kemény Brexit” stratégiáját hirdette meg, és ehhez megerősített választói felhatalmazást is kért, amikor tavaly áprilisban, nem sokkal az 5. cikkely aktiválásának bejelentése után, a sajtó, a westminsteri „politikai falu” és a közvélemény számára teljesen váratlanul előre hozott választásokat írt ki.

May a kemény Brexit híve

A kemény Brexit May által tavaly januárban meghirdetett lényege az, hogy Nagy-Britannia az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilép, mivel nem kívánja teljesíteni azokat a feltételeket – mindenekelőtt a külföldi EU-munkavállalók szabad letelepedésének kötelmét –, amelyek ezekhez az integrációs szerveződésekhez elválaszthatatlanul kötődnek.

Az előre hozott választások másnapján, tavaly június 9-ének reggelén Mayt legalább akkora sokk érte, mint csaknem pontosan egy évvel korábban, az EU-népszavazás másnapján Cameront: a Konzervatív Párt a felmérésekben valószínűsített fölényes győzelem helyett elvesztette addigi meglehetősen szűk alsóházi többségét is, és azóta kisebbségi kormányzásra kényszerül, a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a konzervatívoknál is erőteljesebben EU-szkeptikus Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső eseti támogatásával.

A brit fiatalok maradnának az unióban

A jelek arra mutatnak, hogy a fiatal felnőtt korosztály, amely erősen EU-párti, a tavalyi választásokon jóval nagyobb létszámban vett részt, mint a tavalyelőtti EU-népszavazáson, és bosszút állt a tory kormányon a kemény Brexit tervei miatt. A YouGov közvélemény-kutató cég vizsgálata szerint 2016-ban a 18–24 év közötti brit választók 71 százaléka voksolt arra, hogy Nagy-Britannia az EU tagja maradjon, a tavalyi előre hozott választásokon viszont e korosztálynak csak a 19 százaléka szavazott a konzervatívokra.

A súlyos választási fiaskó után nem sokkal megjelentek az első repedések a kemény Brexit stratégiáján, és az annak gazdasági hatásaitól rettegő brit üzleti szektor hangja is jobban érvényesült. Erre vall, hogy a kormány átmeneti időszak közbeiktatását kérte az EU-tól.

Az átmeneti időszakot May is szorgalmazta

A brit kormányfő először október végén, a Brexit utáni időszakra szóló brit kormányzati tervekről tartott firenzei beszédében szólt részletesen e tervről. Theresa May indoklása szerint az átmeneti időszakra azért van szükség, mert London úgy gondolja, hogy 2019 márciusában még sem az Egyesült Királyság, sem az Európai Unió, sem az EU-tagállamok nem lesznek abban a helyzetben, hogy zökkenőmentesen meghonosíthassák az új kapcsolatokat megalapozó feltételrendszer számos elemét.

May elfogadta azt is, hogy e bevezetési időszak alatt Nagy-Britannia és az EU-ban maradó országok még a jelenlegi szabályok alapján férhetnek hozzá egymás piacához, és az átmeneti időszak vége előtt érkező külföldi EU-munkavállalók is jórészt a mostani feltételrendszerrel szerezhetnek majd letelepedési engedélyt.

A Brexit-folyamat félidejében, egy évvel a kilépési határidő előtt korántsem mondható el azonban, hogy minden kérdést sikerült rendezni. Az egyik legmarkánsabb stratégiai jelentőségű vitapont az, hogy mi legyen az EU-ban maradó Írország és az unióból Nagy-Britanniával együtt távozó Észak-Írország határán, amelyen a húsz évvel ezelőtti nagypénteki rendezési megállapodás egyik legjelentősebb hozadékaként ma már semmiféle fizikai határellenőrzés nincs.

Ez a 499 kilométeres határszakasz lesz egy év múlva az EU és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi határa, egyben vámhatára is, és a Brexit-félidőben még nem tudni, miként kerülhető el a határőrbódék újbóli megjelenése a kétszáznál több átkelőponton.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »